11/20/2009

Nácik kontra emberek

Az egész ország felháborodását keltette az ORTT döntése, miszerint a két vezető kereskedelmi rádiónak mennie kell - még a Napnál is világosabb (és köztudott), hogy politikai döntés született. A politika egyre több helyre beférkőzik, tönkretéve ezzel a dolgok sajátos varázsát. Sajnos, ez annyira igaz, hogy már a zenei világban is jelen van.

Éppen az egyik vezető videómegosztó portált böngésztem, mert valamilyen zenére vágytam. Majd rábukkantam egyre, amit már többször láttám a zenei csatornákon (SP - Kép maradsz), és már akkor is relatíve tetszett, úgyhogy úgy döntöttem, megnézem a videóklipjét. Majd rápillantottam a kommentekre, és egyszerre fogott el a düh és a szánalom. Hogy miért is? Na nézzük!



A kommentelés ugyebár kétség kívül arra való, hogy leírjuk a véleményünket az adott dologgal kapcsolatban. Leírhatjuk, hogy "nem tetszik, mert" vagy "tetszik, mert". Ennek ellenére minden második kommentben 3 szóból 4 szó káromkodás volt; a kommentelők egymást szidták. Na most én csupán egyet nem értek: ha leírtuk, hogy tetszik vagy nem tetszik, akkor azt miért kell kifordítani és (szaknyelven szólva) ütközést kelteni? Mit értek ezalatt? Manapság a kifejeződés kerül előtérbe, és ha valakinek nem tetszik valami, akkor azt olyan szavakkal tudja illetni, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a kommentelő nem éppen (köznyelven fogalmazva) épelméjű.

Az egyik (személyes) kedvenc kommentem a demokráciáról szól. Sokan azzal támadták Krisztiánt, hogy meleg, AIDS-es, stb. Természetesen tele töltve vulgárisnak aligha nevezhető szavakkal. Majd, elkezdtek arról írogatni, hogy egy demokráciában ilyennek nincs helye. Na most, én megkerestem a Magyar Értelmező Szótárban a demokrácia szócikket, és a következőt találtam:

Az ókori görög városállamokban az arisztokráciát (a nemesek uralmát) és a türanniszt (-TIRANNUS) felváltó államforma, amely a szabad polgárok egyenlőségét hozta meg, és a kormányzást választott tisztviselőkre bízta. (Az athéni demokrácia (i.e.
V-IV.sz.) - Tágabb értelemben: népképviseleten és az állampolgárok jogi egyenlőségén alapuló kormányzati forma.
A polgári demokráciákban a választójog korlátozásai és sok más ok miatt a hatalom lényegében a kizsákmányoló osztályok kezében van. - Népi demokrácia: a második világháború után több európai és ázsiai országban a népi demokratikus forradalom eredményeként létrejött néphatalom, a proletárdiktatúra (-PROLETÁR) egyik formája.

Na most, ebből mindenkinek kitűnik, hogyha demokrácia, akkor ott mindenkinek helye van! Mily' érdekes, hogy MINDENKInek csak annyit jelent a demokrácia, hogy kormányváltás (jelen helyzetben). Pedig nem ártana egy kis kutatómunka a könyvtárban!

Lényeg a lényeg, hogy SENKI ne írogasson olyanokat, amikkel nincs tisztába (ld. fenti példa, a demokrácia tudásának hiányát)! Amúgy pedig: ha a politika a zenébe is be fog férkőzni, akkor már tényleg baj lesz, de NAGYON!

/Videóklip és kommentek: http://www.youtube.com/watch?v=dc71_cLOJ_8 /

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése