Előre szólok, hogy jelen iromány NEM kapcsolódik a korábbi azonos című bejegyzésemhez!
Egyszer volt, hol nem volt, még az Üveg-hegy előtt és a kiszáradt Óperenciás-tenger helyett... a mese helyett jöjjön inkább a valóság. Teltek múltak a nappalok, a hetek, a hónapok. Már nem is tudom mennyi ideje, hogy véget vetetteM egy olyan barátságnak, amiről azt hittem, hogy örökké tart. De hogy' is történt mindez?
Nos, ezt hívják úgy, hogy magánügy. :) A lényeg a lényeg, hogy amióta megismertem ezt a valakit... csapó 2! Szóval, már akkor tudtam, amikor megismertem közelebbről, hogy ő lesz a Ő. Aztán tévedtem, kiábrándultam, kiborultam, stb. Aztán ismételten telt-múlt az idő, és megmaradtunk barátok, de a baráti kapcsolatunk grafikonját egy igen erős görbének lehetett volna lerajzolni. Majd végül ez odáig süllyedt, hogy azt mondtam, legyen vége. Vége is lett.
Eljött a nyár vége, elkezdődött a fősuli, s azt hittem, hogy ezek mind megoldást jelentenek majd a bajaimra; de tévedtem. Egyik ismerősöm mondta volt anno, hogy "az idő begyógyítja a sebeket, de plasztikai műtét nem végez". Rájöttem, hogy ez mennyire igaz. Ugyanis, az említett barátságnak a vége iszonyat mély sebet hagyott bennem (fontos leszögezni, hogy itt már kizárólag barátságról van szó (többek között egy pszichomókusnak is köszönhetően)), ami az idő előrehaladtával nem forrt be. Minden nap kerestük egymást korábban, de most semmi, így minden nap arra gondoltam, hogy vajon mit csinálhat. "A jó dolgok lassan jönnek, a legjobbak hirtelen", vagyis egy váratlan pillanatban megtörtént a csoda!
Egy üzenet várt tőle egy ismerkedős portálon. Gondoltam, csak azt akarja, hogy mikor adom neki vissza a telóját (hosszú történet...), de nem! Meglepődtem! Az üzenet tartalma ennyi volt csupán: "Szia!". Köpni-nyelni nem tudtam, annyira megörültem. Természetesen még abban a másodpercben vissza is írtam neki! Régen voltam ilyen boldog. :) TELJES SZÍVEMBŐL bízom benne, hogy újra barátok leszünk!
Aki ismer, az tudja, hogy most az a rész jönne, hogy írtam neki egy bocsánatkérést, mivel én vetettem véget az egésznek, és hát az okok bizonyos része tőlem származik. A mai (osztrák) horoszkópom szerint ma valakitől megbocsátást kell kérnem. Igen ám, csak ez nem olyan könnyű dolog. Elvégre, az elmúlt idők után nehezen tudom elhinni, hogy megbocsátott, (KIZÁRÓLAG) ebből következően elképzelni sem tudom, hogy miért is írhatott rám. Na mind1, a lényeg, hogy megtörtént (mármint hogy írt nekem). Nemsokára a bocsánatkérés következik, csak azt nem tudom, hogy hogyan is tegyem ezt meg...
Egyszer volt, hol nem volt, még az Üveg-hegy előtt és a kiszáradt Óperenciás-tenger helyett... a mese helyett jöjjön inkább a valóság. Teltek múltak a nappalok, a hetek, a hónapok. Már nem is tudom mennyi ideje, hogy véget vetetteM egy olyan barátságnak, amiről azt hittem, hogy örökké tart. De hogy' is történt mindez?
Nos, ezt hívják úgy, hogy magánügy. :) A lényeg a lényeg, hogy amióta megismertem ezt a valakit... csapó 2! Szóval, már akkor tudtam, amikor megismertem közelebbről, hogy ő lesz a Ő. Aztán tévedtem, kiábrándultam, kiborultam, stb. Aztán ismételten telt-múlt az idő, és megmaradtunk barátok, de a baráti kapcsolatunk grafikonját egy igen erős görbének lehetett volna lerajzolni. Majd végül ez odáig süllyedt, hogy azt mondtam, legyen vége. Vége is lett.
Eljött a nyár vége, elkezdődött a fősuli, s azt hittem, hogy ezek mind megoldást jelentenek majd a bajaimra; de tévedtem. Egyik ismerősöm mondta volt anno, hogy "az idő begyógyítja a sebeket, de plasztikai műtét nem végez". Rájöttem, hogy ez mennyire igaz. Ugyanis, az említett barátságnak a vége iszonyat mély sebet hagyott bennem (fontos leszögezni, hogy itt már kizárólag barátságról van szó (többek között egy pszichomókusnak is köszönhetően)), ami az idő előrehaladtával nem forrt be. Minden nap kerestük egymást korábban, de most semmi, így minden nap arra gondoltam, hogy vajon mit csinálhat. "A jó dolgok lassan jönnek, a legjobbak hirtelen", vagyis egy váratlan pillanatban megtörtént a csoda!
Egy üzenet várt tőle egy ismerkedős portálon. Gondoltam, csak azt akarja, hogy mikor adom neki vissza a telóját (hosszú történet...), de nem! Meglepődtem! Az üzenet tartalma ennyi volt csupán: "Szia!". Köpni-nyelni nem tudtam, annyira megörültem. Természetesen még abban a másodpercben vissza is írtam neki! Régen voltam ilyen boldog. :) TELJES SZÍVEMBŐL bízom benne, hogy újra barátok leszünk!
Aki ismer, az tudja, hogy most az a rész jönne, hogy írtam neki egy bocsánatkérést, mivel én vetettem véget az egésznek, és hát az okok bizonyos része tőlem származik. A mai (osztrák) horoszkópom szerint ma valakitől megbocsátást kell kérnem. Igen ám, csak ez nem olyan könnyű dolog. Elvégre, az elmúlt idők után nehezen tudom elhinni, hogy megbocsátott, (KIZÁRÓLAG) ebből következően elképzelni sem tudom, hogy miért is írhatott rám. Na mind1, a lényeg, hogy megtörtént (mármint hogy írt nekem). Nemsokára a bocsánatkérés következik, csak azt nem tudom, hogy hogyan is tegyem ezt meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése