3/22/2010

Miért éppen country?

Magyarországon az egyik legkevésbé ismert zenei műfaj a country. Sajnálatos módon a kereskedelmi rádiók erősen nélkülözik a műsoraikból, pedig ennek nem látom okát. Éppen emiatt el szeretném indítani Magyarország első country rádióját (internetes). Ez azonban egyelőre jogi és pénzügyi okok miatt nem lehetséges, de erről majd később...

A country egy amolyan igazi, hamisítatlan amerikai zenei műfaj. Leginkább a 1960-'70es években volt a csúcson, de ma sincs túlságosan e szint alatt. Dallamos zenék, van mondanivalójuk, ugyanakkor rém egyszerűek: csak egy énekes kell és egy szál gitár. Semmi komplett zenekar, semmi extra. Annyi egyszerű, hogy az már nagyszerű - szokták volt mondani, s ez a country zenére különösen igaz.

Ha át szeretnénk élni, milyen is lehet az igazi amerikai élet, akkor a country legmegfelelőbb mód erre (zenei téren). Kutatások igazolják, hogy a ma középkorú (~30 és 30<) legnagyobb része még mindig country zenét hallgat. Ez nem csoda. Meglepő azonban az is, hogy ha valaki hosszabb útra indul az Államok területén, akkor szintén countryt hallgat. Ezzel ugyanis átélheti az utazást. S hogy mit értek átélés alatt? Nos, amíg nem próbálod ki, úgysem fogod megtudni... Sok ember szereti kis hazánkban a veterán amerikai autókat, s sokan közülük ki is vágyódnak az Államokba. Egy jó tanács csak nekik: hallgassatok countryt amikor úton vagytok, hogy átéljétek az igazi amerikai feelinget! Első hallásra érdekes hangozhat, de ha megteszitek, rájöttök, hogy igazam van/volt.
S hogy hol van a country őshazája? Tennessee állam, Keleti part. Innen terjedt el, és vált a vadnyugati és cowboy korszak meghatározó zenei műfajává. A western filmek betétdalainak legtöbbje is country - csak úgy mellékesen. :) TN mellett a Sziklás-hegység környékén (Wyoming, Montana, Colorado északi része) kedvelik még (ma is) a legtöbben ezt a műfajt. S végül egy ajándék: ha szeretnél egy kis country zenét hallgatni, akkor kattints I-D-E! Ez a link egy denveri country rádió honlapjára fog továbbítani. Nagyon sokáig kerestem, melyik rádió is a legjobb ebben a műfajban. De most megtaláltam, s a fenti linken ti is tudjátok hallgatni!

U.I.: A magyar Wikipédia country zenével foglalkozó szócikkét sürgősen felejtsétek el!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése