1/06/2012

120 óra

Személy szerint egy valamiben egyet kell hogy értsek: 2012 tényleg más. Egyesek szerint azért, mert idén lesz a világvége, mások szerint idén lesz a nagy figyelmeztétes, szerintem meg csak szimplán van valami a levegőben. Az elmúlt 5 nap alatt annyi minden történt velem, ami korábban csak hónapok alatt. De nézzük sorjában!

A szilvesztert a hagyományokhoz hasonlóan töltöttem, azaz otthon a TV előtt. Idén megtaláltam az M1-en az élő közvetítést a szolnoki színházból, így azt néztem éjfélig, aztán ment valami film az RTL-en, majd aludtam. Elseje ugyanúgy telt, mint akármelyik másik dög unalmas nap. Másodikán már nyitott a suli könyvtára, így onnantól kezdve újra online tudtam lenni. S ami azóta történt velem... Pár társkereső oldalon szépen fogalmazva is egyik pillanatról a másikra híres lettem, illetve Facebookon is egyre több ismeretlen ember jelöl ismerősnek. Közülük jelenleg kettővel vagyok úgymond szorosabb viszonyban és nagyon jó kérdés, hogy mi lesz a vége. Időközben visszaírtak az Index-től és egy szolnoki kereskedelmi rádiótól is, hogy mindkét helyre mehetek vandálkodni. Rájöttem továbbá, hogy csak egy lépésre vagyok attól, hogy nyáron 4 hetet Kínában töltsek ösztöndíjasként. Az ELTE-sektől kaptam ajándékba egy kínai könyvjelzőt és egy félporcelántollat, és a mai napig a kínai tanszék hallgatójaként tekintenek rám, pedig csak két hónapot jártam oda nyelvórákra, mint külsös.

Most még nem telt el 120 óra sem ebből az évből, de máris rengeteg minden történik az emberrel. Bízom benne, hogy az egész év ilyen élménygazdag, lendületes és jó lesz! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése