1/04/2012

Credo in unum Deum

Már egy jó ideje észrevettem, hogy amolyan hangulat ember vagyok: amilyen a hangulatom, éppen ahhoz van kedvem ÉS éppen az akarok lenni, ami. Ezért szeretnék lenni többek között sinológus, vasutas, repülős, rádiós és a többi. Ám van egy, ami ettől függetlenül ingadozik, és legalább eme egynek pontot kellene tenni a végére: ez pedig a papság. Akik ismernek, azok jól tudják, hogy már lassan 3 (!) éve a papságra készülök, ám mindezidáig nem úgy alakultak a dolgok, ahogy' szerettem volna. Elsőre nem jött össze, másodjára én vontam vissza (személyi okokból) és most, lassan harmadjára fogok neki menni, immáron teljesen új vizeken.

S hogy mi az oka a halogatásnak? A félelem. Amikor anno elkezdtem a fősulit, kitaláltam, hogy koleszos leszok. Na, ez úgy nem jött össze, ahogyan kell, mert rájöttem, hogy képtelen vagyok otthonról elszakadni. Rengeteg minden köt ide. A papságra való felkészülés ugyan 6 év, de ismét kolesz és ismét távolság. S itt nem lesz lehetőség arra, hogy felüljek a vonatra és hazamenjek, mert Esztergom és Érd nem éppen szomszéd városok. Ezért is lett volna jó a KPI, de azt elkúrtam; kétszer is. Noha pszichológusok szerint ezen lehet változtani, én erősen kételkedem ebben. A másik, talán még ennél is nagyobb probléma, hogy osztozni kell a szobán. Én szeretem a magányt és szükségem is van rá olykor, de így ez nem lesz majd meg. Nem tudom tehát, hogy mitévő legyek.



Már azon is gondolkoztam, hogy ha nincs ló, jó a szamár is, azaz ha az áldozópapság nem is jön össze, a diakonátus még mindig ott van. Ugyanúgy hat év, ám kötöttségektől mentes. Hogy melyik jön össze, arra nagyon kíváncsi vagyok illetve leszek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése