1/10/2012

Eurovízió 2012

Talán minden EVSC rajongó emlékszik arra, amikor tavaly Eric Saade élő adásban tört szét több lapnyi üveget a színpadon előadás közben. Kritikusok szerint a leglátványosabb előadás volt az egész dalfesztivál történelmében. Eric mellett a tavalyi döntősek előtt szó szerint le a kalappal. De mi lesz idén?


Nyilvánosságra kerültek az idei EVSC hazai jelöltjei. A pozícióra 20 énekes illetve együttes pályázik. Szépen szólva is katasztrófa lett a lista. Az ott említett 20 ember közül egyedül a Gyurcsik Tibit merném kiengedni. Nem tudom, hogy kik állították össze ezt a listát, de abszolút kudarc az egész. Ismét egy lehetőség, hogy jól leégessük magunkat. Nem elég, hogy az egész világ minket figyel a drága diktátorunk miatt, most még az is kiderül, hogy a magyarok mit sem konyítanak a zenéhez. Gratulálok!

Úgy tudnék neki örülni, ha végre egyszer Budapesten lenne az EVSC! Ilyen listával és ilyen énekesekkel azonban ez nem hogy egyhamar, hanem soha nem fog valóra válni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése