1/12/2012

Mindent a szemnek...

Mindenki ismeri azt az aranymondást, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek. Ez egy általános szabály, amit ha betartunk, nem történhet velünk baj. De mi van akkor, ha a szemnek sem szabad semmit?

Amikor az ember elkezd megismerni egy másik embert, első dolga, hogy felfedezze, milyen téren hol vannak a határok; azaz, hogy bizonyos dolgokban meddig mehet el. Van olyan, aki önmagából is képes viccet csinálni, és van olyanis, akinek a humorérzéke nulla - csak egy példa a sok közül. Szóval, az ember elkezdi feltérképezni a terepet és a határokat. Ha a két fél nagyon egymásra hangolódik, akkor akár közvetlen kijelentéssel is a másik tudtára adhatják, hogy ezen meg ezen a téren itt meg itt húzódnak a határok. Az ember ezeket mindkét fél és az ismerettség érdekében próbálja betartani, de mi van akkor, ha a HQ a határok átlépésére utasít? Álljunk ellen vagy engedelmeskedjünk? Ez az élet egyik nagy kérdése is lehetne. Ha átlépjük, eleget teszünk agyunk kérésének, ám annak súlyos következményei lehetnek: akár a kapcsolat teljes felbomlása és a másik ember elidegenedése. Ha megtartóztajuk magunkat, akkor nekünk, mint a határon álló katona, belharcot kell vívnunk az agyunkkal, hogy álljon le a hasonló manipulációkkal. Ezen utóbbira van is egy példám, amit a saját védelmem érdekében torzítottan írok. Van két ember, akik szimpatizálnak egymással (legyen B és C). B közvetlen kijelentéssel teszi érthetővé C számára, hogy bizonyos tereken hol vannak a határok. C szimpátiája azonban erősebb és tudja magáról, hogy pontosan emiatt képtelen magát a saját térfelén tartóztatni. Meg-megközelíti a határt, ám a múlt és mindkettejükre való tekintettel nem meri átlépni. Ilyenkor két lehetőség van: B idő után enged a határokból vagy C az önmarcangolás közben lelki sebeket okoz magának. Mi tehát az a megoldás, ami mindkét fél számára megfelelő?


Visszatérve az eredeti kérdésre: mit és miért nem szabad semmit a szemnek? A fenti példából kiindulva folytatom. Mint említettem, C szimpátiája nagyon erős B-vel szemben. C egyszer meglátja B hátsóját (példa), ami C-nek annyira tetszik, hogy szimpátiája már a plafont verdesi. Ennek következménye, hogy az agybar belharc alakul ki: az egyik fél azt mondja, hogy ennek ellenére is tűrtőztesd magad, míg a másik a határok átlépésére buzdít - te pedig döntsd el, melyik a helyes. Ha betartjuk a szabályt, és C szeme nem tévelyeg B hátsójára, akkor mindez elkerülhetővé válik. De hogyan rejtse el C a saját testét? Őszintén? Sehogy! B-nek kell önuralmat tanulnia és gyakorolnia, ám ez sajnos nem annyira egyszerű. Magas szimpátia szinten az ember szinte képtelen önuralmat gyakorolni, mert ekkor az agya helyett az érzelmei irányítják. Ezért lenne jó, ha az emberben lenne egy kapcsoló, és ilyenkor automatikusan át tudna kapcsolni az agyi irányításra, az érzelmeket pedig figyelmen kívül tudná hagyni. (Megj.: még egy ok, miért kellett volna Istennek magányos lénynek megteremtenie az embert)

Ilyen helyzetekben el szoktam szólni magam Facebookon és pszichomókusért kiáltok. Ám van egy olyan érzésem, hogy nincs olyan ember, aki megértené az embereket - ha mégis lenne ilyen, valaki tudassa velem kérem, mert nagyon szükségem lenne rá! Olyan jó lenne olykor-olykor belelátni a másik gondolataiba, vagy legalább megérteni, hogy bizonyos dolgokat miért tesz! "Az igazi csoda maga az ember" /Discovery Channel/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése