Már napok óta hülyeségeket álmodom. Jobban mondva azóta, amióta volt a baleset, ami azért érdekes, mert a fejemet nem vertem be... Rájöttem, hogy ha szomjasan alszom el, akkor igen élénk álmaim lesznek, és noha próbálom elkerülni, valahogy beépült a tudatalattimba. Azóta álmodtam már volt osztálytársakkal és ismerősökkel egyaránt. A téma mindig ugyanaz volt: az elfojtott vágyak. Ami az abszolút sokkot okozta, az a legutóbbi volt: azt álmodtam, hogy én voltam Justin pasija. Egy nagy házban volt, ahol találkoztunk Chris Hopes-szal is, aki épp az Erzsébet utalványról tartott előadást. Eléggé bizar így utólag visszagondolva... (Justin a Fiúk a klubból egyik szereplője. Szőke, 19 éves és képzőművész. A 122-es részben a szalagavatóról elindulva Chris egy baseballütővel fejbevágja, majd két hétig kómába kerül. Ezután 500 óra közmunkára ítélik (meg két év felfüggesztettre), amit a helyi hospice házban kell letöltenie, ahol egyszer összefut Justinnal, és megjegyzi neki, hogy ő is AIDS-ben fog meghalni.)
Miért bizar? Először is miért tartana Chris Hopes előadást pont az Erzsébet utalványról? Másrészről pedig én meg Justin... Külsőleg inkább Michael jött be a sorozatból, bár Justin belső értékei igen szépek, a néha mérhetetlen nárcizmusa ellenére. (...) A történet lényege még mindig az, hogy Justin pasija voltam...! Ma egy fokkal mélyebb beszélgetésbe keveredtem valakivel: egy nagyon aranyos sráccal. Szőke, képzőművész, de több mint 19. Szeretek múzeumba járni (bár már igen régen voltam) és a képzőművészet a kedvencem, de az ő munkái eszméletlenek. Az ilyen embereket valahogy mindig is... irigyeltem? Nem, inkább tiszteltem, amiért ilyen ügyesen bánnak a ceruzával illetve az ecsettel. Szóval, a Justinnal töltött éjszaka után vele kezdtem beszélgetni. Elvileg jövő hét szerdán (eme bejegyzés megírva: 0:10, 2012. 02. 07.) találkozunk, és már nagyon várom. Nagyon sokszor volt már deja vu érzésem, és remélem, ez az álom nem csak egy álom volt, hanem a valóság mintegy előképe... :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése