Megírva: 21:44, 2012. 02. 22.
Valahogy egyre inkább az az érzés kezd magával ragadni, mintha egyre többen lennének ellenem csak azért, mert vagyok, aki vagyok. Először az osztály, most pedig már a legjobb barátaim. Ha megpróbálok kiállni az érdekeim mellett, mindjárt mindenki nekem támad, majd fülig érő mosollyal továbblépnek rajtam, ha a földig tapostak. Korábban az ilyenek miatt az idegösszeomlás kerülgetett, de most már csak a magas vérnyomás. Igaza volt a volt politológia tanáromnak: hazánkban az oktatási szint lecsökkenésének az eredménye, hogy az emberek elhülyülnek... nem kicsit, nagyon. Az emberek nem rendelkeznek alapvető tudással (pl.: helyesírás, történelem), vérmérsékletük az egekben, tolerancia szintjük a nulla alatt van. Szokták mondogatni, hogy egyre inkább kelethez tartozunk; nos, így haladva túl is... illetve alá is szárnyaljuk őket. Ember ember ellen támad - olyanok leszünk lassan, mint a vadállatok. Bár ők legalább tudnak közösségben élni... Úgy érzem, kezd kialakulni egy ún. asszimilációs folyamat: vagyis, aki nem olyan mint a többség, azt el kell nyomni, meg kell szüntetni. Igaz, ez sokkal egyszerűbb forma, mint a szövetségi együttlét. De könyörgöm! 2012-t írunk. Nem a kőkorban vagyunk! Elszomorít az, hogy az ókori görögök hozzánk képest géniuszok voltak életvitel és gondolkodás szempontjából.
A hülye embereken nem érdemes magam felhúzni? Igen, erre már én is rájöttem. De ha egyre több van belőle - nem olyan könnyű őket leszarni. Ha az ember megpróbál beléjük egy kis észt nevelni, rögtön eltaposnak. Kérdezem: miért? Jó hülyének élni, ahelyett, hogy a társadalom tele lehetne okos emberekkel is? Nem kell ahhoz 68 diploma meg szakma, csak egy kis nyitottság és tolerancia az életre. A "nem akarom megérteni" álláspont egyre gyakoribb az embereknél. Amit nem értenek, attól félnek; amitől félnek, azt ellenségnek tekintik; amit ellenségnek tekintenek, az ellen harcolnak. Így értettem meg, hogy milyen nehéz is lehet tanárnak lenni. Én, amikor megpróbálok egy kis toleranciát és megértést nevelni az emberekbe, nem hogy falakba ütközöm; azok a falak még rám is dőlnek. Egoistán hangozhat, de újra fel kell állnom, mert az emberekkel meg kell értetnem: az egyenlőségjelet nem csak a matekban lehet használni, hanem két ember közé is lehet tenni; illetve kellene... Ez egy egy-személyes-háború lesz? Nem, mert hál' Istennek vannak még rajtam kívül páran, akik ugyan ezért harcolnak; csak én egy kicsit harciasabb vagyok. A lényegen akkor sem változtat: nagyon kevés vs. nagyon sok. "A győzelmet nem a számok hozzák" - ez az a mondás, ami még mindig tartja bennem a lelket; meg az álom, hogy egyszer majd én is olyan életet élhetek, mint bárki más.
Bátran ki merem jelenteni: készen állok a háborúra. Lehet, hogy minden barátomat elveszítem, minden közösség kitagad, de legalább harcolok magamért és az álmaimért. Hány ember mondhatja el ezt magáról manapság? Nem, nem a hírnév miatt teszem. Hanem hogy olyan legyen az életem, amilyen szeretném, hogy legyen. Nincsen háború áldozat nélkül, és nincsen győzelem sebesülés nélkül. Ismét kijelentem: készen állok. Készen, hogy megvédjem az LMBT-közösségek világát, jogait; hogy kiálljak mellettük és az oktatás, valamint az emberség mellett. Minden eszközzel harcolni fogok a homofóbia ellen. Még ha minden(ki)t el is veszítek, pár dolog megmarad, amit senki nem vehet el: az álmom, önmagam, a zene és Isten.
- Saját kézbe vennéd a törvényt?
- Milyen törvényt? Hogy nem házasodhatsz? Hogy ha rájönnek, hogy meleg vagy, repüsz az állasodból? Hogy nem fogadhatsz örökbe? Hogy egy dugásért letartóztathatnak?
(...)
- Szerintetek mernének niggerezni egy feketét? Vagy mondjuk egy izraelit bipsinek hívni? Azonnal lesöpörnék a föld felszínéről... de a buzizással semmi gond. Miért? Mert hagyjuk. Tudják, hogy félünk; hogy gyávák vagyunk tenni valamit. Tessék, gyűjtsetek aláírásokat, írjatok leveleket és fújjátok a sípotokat. De semmi sem történik, amíg vissza nem üttök; aníg meg nem tanulják: NE HÚZZ UJJAT VELEM!
/Queer as Folk - 4. évad, 2. rész/
Valahogy egyre inkább az az érzés kezd magával ragadni, mintha egyre többen lennének ellenem csak azért, mert vagyok, aki vagyok. Először az osztály, most pedig már a legjobb barátaim. Ha megpróbálok kiállni az érdekeim mellett, mindjárt mindenki nekem támad, majd fülig érő mosollyal továbblépnek rajtam, ha a földig tapostak. Korábban az ilyenek miatt az idegösszeomlás kerülgetett, de most már csak a magas vérnyomás. Igaza volt a volt politológia tanáromnak: hazánkban az oktatási szint lecsökkenésének az eredménye, hogy az emberek elhülyülnek... nem kicsit, nagyon. Az emberek nem rendelkeznek alapvető tudással (pl.: helyesírás, történelem), vérmérsékletük az egekben, tolerancia szintjük a nulla alatt van. Szokták mondogatni, hogy egyre inkább kelethez tartozunk; nos, így haladva túl is... illetve alá is szárnyaljuk őket. Ember ember ellen támad - olyanok leszünk lassan, mint a vadállatok. Bár ők legalább tudnak közösségben élni... Úgy érzem, kezd kialakulni egy ún. asszimilációs folyamat: vagyis, aki nem olyan mint a többség, azt el kell nyomni, meg kell szüntetni. Igaz, ez sokkal egyszerűbb forma, mint a szövetségi együttlét. De könyörgöm! 2012-t írunk. Nem a kőkorban vagyunk! Elszomorít az, hogy az ókori görögök hozzánk képest géniuszok voltak életvitel és gondolkodás szempontjából.
A hülye embereken nem érdemes magam felhúzni? Igen, erre már én is rájöttem. De ha egyre több van belőle - nem olyan könnyű őket leszarni. Ha az ember megpróbál beléjük egy kis észt nevelni, rögtön eltaposnak. Kérdezem: miért? Jó hülyének élni, ahelyett, hogy a társadalom tele lehetne okos emberekkel is? Nem kell ahhoz 68 diploma meg szakma, csak egy kis nyitottság és tolerancia az életre. A "nem akarom megérteni" álláspont egyre gyakoribb az embereknél. Amit nem értenek, attól félnek; amitől félnek, azt ellenségnek tekintik; amit ellenségnek tekintenek, az ellen harcolnak. Így értettem meg, hogy milyen nehéz is lehet tanárnak lenni. Én, amikor megpróbálok egy kis toleranciát és megértést nevelni az emberekbe, nem hogy falakba ütközöm; azok a falak még rám is dőlnek. Egoistán hangozhat, de újra fel kell állnom, mert az emberekkel meg kell értetnem: az egyenlőségjelet nem csak a matekban lehet használni, hanem két ember közé is lehet tenni; illetve kellene... Ez egy egy-személyes-háború lesz? Nem, mert hál' Istennek vannak még rajtam kívül páran, akik ugyan ezért harcolnak; csak én egy kicsit harciasabb vagyok. A lényegen akkor sem változtat: nagyon kevés vs. nagyon sok. "A győzelmet nem a számok hozzák" - ez az a mondás, ami még mindig tartja bennem a lelket; meg az álom, hogy egyszer majd én is olyan életet élhetek, mint bárki más.
Bátran ki merem jelenteni: készen állok a háborúra. Lehet, hogy minden barátomat elveszítem, minden közösség kitagad, de legalább harcolok magamért és az álmaimért. Hány ember mondhatja el ezt magáról manapság? Nem, nem a hírnév miatt teszem. Hanem hogy olyan legyen az életem, amilyen szeretném, hogy legyen. Nincsen háború áldozat nélkül, és nincsen győzelem sebesülés nélkül. Ismét kijelentem: készen állok. Készen, hogy megvédjem az LMBT-közösségek világát, jogait; hogy kiálljak mellettük és az oktatás, valamint az emberség mellett. Minden eszközzel harcolni fogok a homofóbia ellen. Még ha minden(ki)t el is veszítek, pár dolog megmarad, amit senki nem vehet el: az álmom, önmagam, a zene és Isten.
- Milyen törvényt? Hogy nem házasodhatsz? Hogy ha rájönnek, hogy meleg vagy, repüsz az állasodból? Hogy nem fogadhatsz örökbe? Hogy egy dugásért letartóztathatnak?
(...)
- Szerintetek mernének niggerezni egy feketét? Vagy mondjuk egy izraelit bipsinek hívni? Azonnal lesöpörnék a föld felszínéről... de a buzizással semmi gond. Miért? Mert hagyjuk. Tudják, hogy félünk; hogy gyávák vagyunk tenni valamit. Tessék, gyűjtsetek aláírásokat, írjatok leveleket és fújjátok a sípotokat. De semmi sem történik, amíg vissza nem üttök; aníg meg nem tanulják: NE HÚZZ UJJAT VELEM!
/Queer as Folk - 4. évad, 2. rész/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése