Nyílt lapokkal

Nyílt lapokkal

(készült az azonos nevű film ötlete nyomán)

Milyen is lehet ma fiatalnak lenni? Igen, tudom, egy írást nem szokás kérdéssel kezdeni, de ezen érdemes eltöprengeni. 21 éves létemre tudom a választ a kérdésre: kihívás. Kihívás, hiszen egyszerre kell megfelelni az iskolában, a munkahelyen, a barátoknál és természetesen otthon, a szülőknél. Az ember létéből adódóan a tökéletességre törekszik, ám az állandó megfelelni akarás néha már elér egy olyan pszichikai határt, ahonnan már nincs visszaút. Hogy miről is beszélek? Megpróbálom leírni.

21 éves létemre nem tudom, hogy milyen érzés szülőnek lenni, és valószínűleg soha nem is fogom megtudni; de azt tudom, hogy milyen gyermeknek lenni. Mindannyian így kezdjük életünket, majd amikor felnőttek leszünk, képesek vagyunk szemet hunyni a korábban eltöltött évtizedek felett. Elfelejtjük, milyen is volt gyermeknek lenni: amikor nem a megélhetésen kellett gondolkodnunk, amikor nem a munkahelyen kellett gürizni naphosszat és amikor csak egyetlen feladatunk volt: élvezni az életet. A mindenkori zsebpénz mellett egyetlen dologra volt szükségünk, amelyet tudatosan nem, de egyébként éreztünk: ez a szeretet. Mindenki legrosszabb rémálma, hogy egyszer elveszíti azt, akit szeret illetve aki szereti őt; itt most elsősorban nem szerelmi kapcsolatra gondolok, hanem inkább amolyan szülő-gyermek kapcsolatra. Tegye fel magának a kérdést: valóban képes lenne bármit megtenni a gyermekéért? Ne vágja rá ösztönből, hogy persze, hanem gondolja át nagyon alaposan a kérdést. Most pedig ezt kérdezze meg önmagától: az élet minden helyzetében képes lenne őt szeretni? Ezt is gondolja át, mielőtt válaszol. Nos, megvan? Nem akarok gyanúsításokba bocsátkozni, de nagy valószínűséggel legalább az egyik kérdésre – ha nem mindkettőre – hamis választ adott. Igen, még mindig a szemem előtt lebeg, hogy nem vagyok szülő és valóban nem ismerem önt, de tudom, amit mondtam.

A régi korokban – és sajnos néha még ma is – szokás volt az, hogy a szülőnek volt egy képe a gyermekéről, hogy milyennek szeretné őt elképzelni felnőtten. Ez aztán nem mindig jött be, és voltak is belőle örök életre szóló összeveszések, veszekedések. Ma már a helyzet egy fokkal jobb, de még mindig itt tartunk. Ennek megvannak a pszichológiai okai is, no meg az is, hogy szeretné, ha gyermeke elkerülné azokat a negatívumokat, amelyeket ön már átélt. Ez dicsérendő dolog, hogy megpróbálja óvni, azonban egy valamibe gondoljon bele: ön mit szólna, ha megszabná, hogyan kellene élnie az életét? Nem erre akarom kihegyezni az írást, csupán szeretném rádöbbenteni arra, hogy minden ember szabadnak születik. S noha a világ berendezkedése mára már kevésbé láttatja ezt a helyzetet, ez még így igaz. Egy gyermeket nevelni kell – ez tény. Ne feledje azonban, hogy ő is ugyanolyan ember mint ön vagy bárki más.

Minden szülő váltig állítja, hogy számára a legfontosabb a gyermeke, és képes lenne érte még a csillagokat is lehozni és mindig szeretni fogja. Most térnék vissza az első bekezdésben feltett kérdésekre. Szociológiai szempontból a társadalmat végtelenféleképpen feloszthatjuk; ebből kiindulva én most felosztom konzervatív és toleráns csoportokra. Előbbi inkább a régi, míg utóbbi az új értékekhez ragaszkodik. A konzervatív csoport tagjai elutasítják a mai, modern világ legtöbb dolgát, míg a toleránsok – a névből is adódóan – elfogadják azokat, és megpróbálnak valahogy velük élni. Ön melyik csoportba tartozik bele? Gondolja át a világ dolgait pontól-pontra; így adjon választ. Megvan? Akkor egy keresztkérdés: mit szólna ahhoz, ha kiderülne, hogy a fia meleg? Na, most már megvan miért tettem fel azt a két kérdést az első bekezdésben? Pontosan ezért.

Míg a fiatalok nagy részének az élet élvezése a legjobb teendőjük, a meleg fiúknak a félelem. Társadalmunk nagy része 2012 ellenére is még mindig túl konzervatív. Elfogadásról pampognak, miközben képtelenek ezt megtenni. Ön képes lenne elfogadni a fia másságát? Ha önnek a feltétel nélküli szeretet a legfontosabb, akkor igen. Tapasztalataimból és olvasataimból kiderül, hogy kétféle szülő létezik: aki elfogadja, és aki nem. Tudom, ezért a megállapításért nem fogok díjat kapni. Van, aki elfogadja őt olyannak, amilyen. Nem a melegséget látja benne, hanem a saját gyermekét. Felül tud kerekedni a saját (elő)ítéletein, (meg)érzésein. Ritka és nagyon értékes az ilyen szülő. Van, aki megtagadja. Az ilyen szülő a melegséget látja, nem pedig a fiát. Nem képes elfogadni, hogy a fia meleg, és hogy nem olyan lesz, mint arról álmodott. Második bekezdés: ő az ön fia vagy a rabszolgája?

A statisztikák folyamatosan kimutatják, hogy a fiatalon elkövetett öngyilkosságok jó részét olyan fiúk követik el, akik nem merik felvállalni önmagukat a saját szüleik előtt, mert félnek. Félnek attól, hogy nem fogják szeretni őket. Ez egy meleg fiú legrosszabb rémálma. Én ezt tudásból és tapasztalatból írom, hiszen én is meleg vagyok. Úgy érzik, az életük el van rontva, vakvágányon fut, és akármennyire is próbálnak szabadulni, nem tudnak, ezért az öngyilkosságban látják a kiutat. Kis részük pedig azért lesz, mert a szülei kitagadják őt azért, mert meleg. Az az ember, aki csak azért nem szereti a fiát, mert az f***t szop, az ne nevezze magát szülőnek! Egy gyermek nem rabszolga és nem kreálmány, hogy úgy élje az életét, ahogyan azt a szülője akarja. Szabadnak született és mindig is az lesz. (…) Azok a fiatalok pedig, akik nem jutnak el (olyan gyorsan) az öngyilkosságig, elzüllenek. Belőlük lesznek a drogosok, alkoholisták és még Isten tudja kicsodák. Erre egy sorozatból vett idézetet szeretnék ide írni: „Nem drogozik, nem irtja ki automata fegyverrel az osztálytársait, csupán f***t szop”.

Tennék egy kis kitérőt a vallás felé. Noha érdekelnek a világvallások, a teológiai tudományom egyelőre csak a kereszténységig terjed. Mózes harmadik könyve szerint azt a férfit, aki férfival hál, ki kell irtani. Ezt számtalanszor lehet hallani. Azonban nem sokkal előtte ott van az is, hogy azt is ki kell, aki például rákot eszik, vagy azt a gyereket is, aki nem fogad szót szüleinek. Ha ezen utóbbi kettőt nem vesszük szó szerint, az előbbit miért vennénk? A Bibliát halandó emberek írták és értelmezték aszerint a kor szerint, amikor írták. Ma, 2000 év elteltével megváltozott a világ. Ha ennek ellenére a melegséget még mindig bűnnek tartja, egyetlen mondat lebegjen a szeme előtt: Minden bűn megbocsáttatik, kivéve a Szentlélek ellen elkövetett bűnök /Mk 3, 28/. Higgye el, a melegség nem tartozik ezek közé! Ha Isten tévedhetetlen, minden olyan ezen a világon, amilyennek ő elképzelte: vonatkozik ez mindenre és mindenkire, beleértve a melegeket is. S hogy Isten miért akart melegeket? Ezt majd kérdezze meg tőle személyesen, ha eljön az ideje. Apropó, vallás. Kérem, nézze meg az Imák Bobbyért című amerikai filmet! A YouTube videó-megosztón megtalálható teljes egészében, magyar szinkronnal.

Mi volt az írásom lényege? Kedves szülő! Ha feltételezi vagy tudja, hogy a fia meleg, akkor ne taszítsa el! Ő még ennek ellenére is a gyermeke; akár tetszik, akár nem. Az ilyen gyermeknek csupán egyetlen dologra van szüksége: szeretetre. A szeretet mellett a másik nagyon hasznos eszköz a kommunikáció. Üljenek le, beszéljék meg a dolgokat! Éreztesse, hogy szereti! Egy dolgot azonban ne próbáljon meg: megváltoztatni. Ha erre a fia rájön, úgy fogja értelmezni, hogy nem szereti és nem fogadja el (ami némiképp igaz), így kitaszítottnak érezheti magát. Ennek pedig egy egyenes út lesz a következménye, aminek a végén akár az öngyilkosság is állhat. Nincs szándékomban ilyen fekete képet festeni ön elé, csupán szeretném rádöbbenteni pár dologra. Ha azt kérdezi, hogy mikre, akkor felületesen olvasta el az egész írást, így fussa át még egyszer. Minden ember a maga módján egyéni és különleges, és ettől vagyunk olyan színesek, olyan érdekesek; egyszóval: emberek. Apropó, emberek és a többes szám. Nem kell a homlokán járnia egy cetlivel, hogy büszke anyuka – a fiam meleg. Az embereknek semmi közük hozzá. Ne lebegjen ön előtt az a kép, hogy a melegek szatírok, gyermekeket molesztálnak, AIDS-esek illetve hasonlók – ezeket csupán a média próbálja belénk sújkolni. A meleg világ ennél milliószor jobb, érdekesebb, színesebb, másabb.

Hogy még jobban éreztessem az egész írásomat, kérem, nézze meg a Get Real (Nyílt lapokkal) című brit művészfilmet. Magyar szinkron nem, de felirat készült hozzá. Úgy talán könnyebb lesz feldolgozni a most olvasottakat…!

Kellner Dávid