4/02/2012

Álom

Megírva: 19:43, 2012. 03. 27.

Reggel értetlenül keltem fel, ugyanis furcsa álmom volt éjjel. Azt álmodtam, hogy egy domb szélén álltam, velem szemben egy nagy feszület. Jézus egyszer csak leszállt róla, én pedig megkérdeztem tőle, hogy a központi szeminárium fognak-e helyezni, mire ő egy kicsit szomorúan rám nézett, én pedig felkeltem. Vajon mit jelenthet ez az álom? Egész nap ezen elmélkedtem. Plébánosom szerint a hitélettel vannak problémák, de mivel már lassan egy hónapja majdnem minden nap járok szentmisére és emellett rendszeresen is imádkozom, ezért ez - szerintem - nem lehet. Meglehet, hogy a hitem alapjaival vannak olyan problémák, amelyeket most (még) nem látok (át). Biztos ami biztos, vasárnap meg fogom venni az Új embert, és a legközelebbi lelkigyakorlatra (akárhol is legyen) el fogok menni. Kikérem még továbbá a központi szeminárium prefektusának és spirituálisának véleményét is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése