2009. június 14. – Catmor, Colorado
Catmor, egy teljesen átlagos, alig kétezer főt számláló Colorado-i kisváros. Egy hely, ahol soha, semmi nem történik. A nap felkel, mindenki elmegy iskolába vagy munkába, este pedig, amikor lemegy, mindenki haza megy. Ez ment minden egyes nap. Úgyis hívhatnánk, mint a monotonitás fellegvárát. A városnak azonban volt egy érdekes tulajdonsága, míg pedig az, hogy a legészakibb és a legdélibb pontján állt egy-egy templom. Az egyik katolikus, míg a másik mormon volt. Vasárnap délelőttönként az egész város kiürült, mindenki valamelyik templomba sietett; aki pedig nem tartozott egyik felekezethez sem, azt egyszerűen kiközösítették. Mindkét egyház közel azonos hívővel rendelkezett. A város központi részén egymás szomszédságában lakott két fiatal család: Scotték és Tellerék. Mindkettejüknek volt egy-egy fiúk, és nagyon jól kijöttek egymással, egy dolgot leszámítva: a vallást. Mindketten különböző felekezethez tartoztak, és amikor felmerültek teológiai kérdések, vérre menő harcot is képesek voltak vívni egymással. Jason Scott 17 éves volt, szőke hajú és kék szemű (– amolyan tipikus szőke herceg fehér lovon, csak a ló valahogy hiányzott… - szerkesztői megj.), a szomszédban pedig ott volt Bryan Teller, aki szintén 17 volt, fekete hajjal és barna szemmel. Hogy a történet ne legyen ilyen egyszerű, mindkét családban volt némi csavar. Scotték hithű katolikusok voltak, ám Jasont a mormon vallás jobban vonzotta, így ő noha katolikusnak lett megkeresztelve, a mormon vallást gyakorolta. Tellerék hithű mormonok voltak, olyannyira, hogy mindkét szülő lelkész volt. Jason és Bryan mindezek ellenére a legjobb barátok voltak: mindig, mindent együtt csináltak, már-már testvérként tekintettek egymásra. Kettejük baráti viszonyát Jason katolikus szülei miatt a mormon gyülekezet nem nézte jó szemmel; olyannyira, hogy elkezdtek alaptalan, hamis vádakat terjeszteni Scottékról.
Egy teljesen átlagos, nyári vasárnap reggel volt. A középiskolának pont két napja lett vége, mindketten befejezték az utolsó előtti évfolyamot. Ennek megünneplésére elhatározták, hogy a reggeli istentisztelet után elmennek a közeli domboldalra piknikezni. Nyolc óra tájékában mindketten, majdnem egyszerre kiléptek a házuk ajtaján, és elindultak a mormon imaház felé. A katolikus templom harangjai ekkor szólaltak, bejárva az egész várost.
- J: Hát nem félelmetes? – egymásra néztek
- B: De, igen. Ahogy azok a böhöm nagy harangok megszólalnak… - mindketten megálltak, és a főút legvégén jól látható templom felé fordították tekintetüket.
- B: Na, menjünk tovább. Már vége is – ismét egymásra néztek, majd elindultak tovább.
Pár perc séta után megérkeztek a imaházhoz, ami egy nagyon régi és óriási nagy pajtából lett átalakítva imaházzá. E vasárnap egy vendég lelkész tartotta az istentiszteletet. Mindkét fiú inkább a kötelesség, mintsem a hit miatt járt ide, bár Jasont valahogy egy kicsit jobban érdekelte a dolog.
Az istentisztelet végén a fiúk a pajta kapuján kiléptek, és elindultak haza.
- B: Neked hogy tetszett a mai prédikáció?
- J: Őszintén megmondva nem nagyon tudtam rá odafigyelni. Egész végig a harangszó járt az eszemben. Tudod, amit reggel idefele hallottunk…
- B: Igen, tudom – vágott közbe Bryan -, én is sokat töprengtem rajta. Nekünk vajon miért nincs harangunk?
- J: Nem tudom, de nagyon tetszett.
- B: Nekem is.
Időközben hazaértek. Mindketten belepakoltak mindenféle ételt a hátitáskájukba, majd elindultak piknikezni. Bryan látta Jason arcán, hogy nagyon magába van fordulva, szótlan volt.
- B: Mi a baj?
- J: Nincs semmi baj. Csak az a reggeli harangszó annyira megfogott…
- B: Ennyire tetszett pár harang hangja? – mosolyodott el Bryan.
- J: Igen is, meg nem is. Vagyis… nem igazán tudom leírni, hogy mit is érzek. Valamit itt bent – rárakja jobb kezét a mellkasára, a szíve fölé.
- B: A harangok által szólt hozzád az Isten?
- J: Mint mondtam, nem tudom, de ki akarom deríteni.
- B: És mégis hogyan?
- J: Azt hiszem, valamelyik nap elmegyek a katolikus templomba, hogy megkérdezzem az ottani lelkészt.
- B: Nem kéne inkább a szüleimet megkérdeznem? Tudod, mindketten mormon lelkészek.
- J: Hát, nem tudom… van egy olyan megérzésem, hogy először inkább a katolikus lelkésszel kellene beszélnem.
- B: Te tudod…
- J: Bárcsak tudnám!
A domboldal, ahová a beszélgetés közben megérkeztek, zöldben pompázott, ameddig a szem ellátott. Néha volt egy-egy fa, a nap pedig hét ágra sütött. Olykor-olykor fújdogált a szél, így nem volt akkora rekkenő hőség. A dombon mások is voltak, sokan kijöttek ugyanis a kisvárosból napozni, kikapcsolódni. Egyesek labdáztak, mások sárkányt eregettek, megint mások pedig csak jókat beszélgettek. A fiúk megterítettek: kenyér, vaj, némi felvágott és valamilyen gyümölcslekvár.
- B: Mondasz áldást?
- J: Van egy, amire még apám tanított kis koromban: Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk!
- B: Ámen
Elkezdtek jóízűen falatozni, de Bryan csak megkérdezte:
- B: Ez valamilyen katolikus áldás volt?
- J: Nem tudom. Apám azt mondta, hogy ő az apjától tanulta, aki állítólag nem hitt egyetlen vallásban sem, csak Jézusban és az Istenben.
- B: Értem.
A nap vége felé, már mindketten átbeszéltek minden létező témát, és minden ételt felfaltak, egyetlen almát leszámítva. A nap fele már eltűnt a horizonton, az ég kékbe, narancsba és vörösbe öltözött. Már mindenki haza ment, csak ők maradtak kint a domboldalon. A táskájukat nekidöntötték egy nagyobb rönknek, ők pedig a táskájukra dőlve nézték a naplementét egymás mellett. Kettejük között csak a piros-fehér kockás terítő volt a földön, rajta azzal az egy szem almával. A naplementét bámulták és gyönyörködtek:
- B: Hát nem gyönyörű?
- J: Nem, ez még annál is szebb!
Mindketten egyszerre nyúltak az almáért, és egymás kezét fogták meg az alma helyett.
- J: Jaj, ne haragudj!
- B: Nem, én sajnálom!
- J: Nem, én. Te úgyis csak egyet ettél, edd meg te ezt.
Bryan elvette az almát, majd ismét a naplementét bámulták, miközben az arcuk pirosabb volt, mint az ég alja. Egyszer csak a távolból harangszó hallatszott: napnyugtát harangoztak a katolikus templomban. A Bryan táskáját tartó farönk egyik pillanatról a másikra kigördült, Bryan megdőlt, és a feje Jason ölében landolt. Hirtelen felkelt, majd nekiállt volna mentegetőzni, de Jason: mintha mi sem történt volna, bámulta a naplementét meredt tekintettel. Amikor a harangok elhallgattak, Jason megszólalt:
- J: Mondtál valamit? – Bryan szemei tágra nyíltak
- B: Ember, épp az előbb landoltam az öledben. Kigördült a rönk, a fejem az öledbe esett, de én gyorsan felkeltem, ne hogy valami rosszat gondolj!
- J: Én nem vettem észre semmit. Teljesen elvonta a figyelmemet…
- B: Elvonta? Az nem kifejezés. Na mindegy, induljunk haza, mert már későre jár.
- J: Amúgy mi rosszat gondoltam volna?
- B: Tudom is én. Mondjuk, hogy meleg vagyok.
- J: Te? Meleg? – Jason felkacagott – Az összes lány megfordul utánad az utcán!
- B: Te sem panaszkodhatsz ám!
Egyre sötétebb lett, a nap már majdnem teljesen alászállt. A fiúk lázasan pakoltak. Jason a nagy pakolás hevében megbotlott a kitámasztó farönkben, és elesett.
- B: Jól vagy?
- J: Azt hiszem.
Bryan kezét nyújtva fel akarta őt segíteni, de Jason erősebb volt, így akaratlanul lerántotta maga mellé. Ott feküdtek félig egymás mellett, egymásra nézve, miközben mindketten elmosolyodtak. Bryan egyszer csak nyomott egy puszit Jason ajkaira.
- J: Ezt most miért kaptam? – értetlenkedett Jason.
- B: Ne haragudj, annyira sajnálom. Én csak… - próbált volna mentegetőzni Bryan, de erre Jason is adott egy szájra puszit Bryannek.
- B: És én ezt most hogy értsem? – mosolyodott el Bryan, majd szenvedélyes csókolózásba kezdtek.
Pár másodperc elteltével, amikor majdnem hogy teljesen besötétedett, Bryan egyszer csak megkérdezte:
- B: Tulajdonképpen mi most mit csinálunk? – nézett teljesen komoly és komor fejjel Jasonre
- J: Nem tudom – hasonló tekintettel néztek immáron egymásra
- B: Akkor pakoljunk, és induljunk haza! Mindjárt sötét lesz.
Gyorsan összeszedték a maradt egy-két dolgot, és sietve elindultak haza. Útközben egyetlen szót sem szóltak egymáshoz, mindkettejük fejében a történtek jártak. Amikor elértek a házukhoz, jó éjt kívántak egymásnak, majd bementek.
* * *
Hétfőn reggel Jason szülei korahajnalban elindultak üzleti útra a nyugati partra, Bryan szülei pedig munkába. Mindkettejük szobája az emeleten, majdnem hogy a padláson volt. Bri egyszer csak zajra lesz figyelmes. Felriad álmából és félálomban az ablakához sétál. Látja, amint Jason bezárja a lakásuk ajtaját, és elindul a főút felé, majd a sarkon elkanyarodva a katolikus templom felé fordul. Bryan azt gondolta magába, hogy biztos csak sétálni akart egy kicsit a tegnap este után, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét, úgyhogy visszafeküdt aludni. Jason mindeközben beért a katolikus templomba. Az ajtón belépve a vele szemben lévő falon egy hatalmas festmény tárult a szeme elé: a megfeszített Jézus a Kálvárián. Maga a templom nem volt túl nagy, úgy kb. 3-400 fő befogadására volt képes. Az oldalfalak tetején színes rózsaablakok voltak, amik egy-egy szentet ábrázoltak. A padok két oszlopban voltak, mindkét oszlop elején egy Jézus és egy Szűzanya szobor. Miközben gyönyörködött a templomban, a harangok megkondultak, majd alig pár másodperccel később csengőszó hallatszott, megszólalt az orgona, az a huszon pár ember pedig, akik a padban ültek, felálltak. Hirtelen az oltárkép egyik sarkánál megjelent egy kicsit őszös hajú, idős, magas, zöld lepelben lévő férfi, aki a kép előtt letérdelt, megcsókolta az oltárt, majd a nép felé fordult. Jason rögtön gondolta, hogy csak a lelkész lehetett az. Nem mert előre menni, még a leghátsó padba sem mert beülni, hanem a bejárat mellett állt. Amikor az ének és a harangok elhallgattak, a pap így szólt:
- P: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében
- H: Ámen – felelték a hívek
- P: Békesség veletek!
- H: És a te lelkeddel!
- P: Krisztusban kedves testvéreim! A ma éjszaka folyamán egy különös álmot láttam. Egy domboldalon álltam, majd megjelent mellettem egy szőke férfiú, és hang hallatszott az égből: vigyázz, nehogy a sátáné legyen!
Végignézett a híveken, majd ránézett Jasonre, de mivel már idős kora miatt nem látott jól, ezért csak egy alakot látott, de nem tudott többet kivenni. Amikor Jason realizálta, hogy ő rá gondolt, szélsebesen kiviharzott a templomból. Olyannyira, hogy a hátsó padokban ülők még oda is kapták a fejüket, hogy vajon mi történhetett. Jason hazáig futott, arcán aggodalom ült. Bryan eddigre már felébredt, éppen a szobájában reggelizett. Az utcán és a környéken egy teremtett lélek nem volt, mindenki vagy dolgozott, vagy nyaralt. Meghallotta, amint Jason eltrappolt a házuk előtt. A hang miatt az ablakhoz sietett, majd látta, amint a lakás ajtaját idegesen kinyitja, és úgy becsapta, hogy még pár utcával lejjebb is lehetett hallani. Bryannek nem kellett több: magára kapott egy pólót és egy nadrágot, majd lesietett a földszintre, kiment a házból, és elindult Jasonék felé. Csengetett, de semmi reakció. Észrevette, hogy az ajtó az erős csapódástól nem csukódott be teljesen, egy kis résnyire nyitva maradt. Bement. Sehol nem volt senki. Elindult az emeletre, Jason szobája felé. A szobája ajtaja nyitva volt. Bryan látta, hogy ott ül az ágyon, és bámul ki az ablakon.
- B: Minden rendben? – szólt oda Bryan
- J: Reggel elmentem a katolikus templomba. A pap az istentisztelet azzal kezdte, hogy elmondta, volt egy álma az éjjel, amiben egy szőke fiú szerepelt, és azt mondta neki az Isten, hogy vigyázzon, nehogy a sátáné legyen – eközben Bryan szépen lassan elindult Jason felé, majd leült mellé az ágyra.
- B: És ezzel mi a gond? – értetlenkedett Bryan
- J: Az, hogy én is ezt álmodtam az éjjel – könnyes szemmel nézett Bryanre -, csak ott én voltam az a szőke srác. – Bryan szemei kikerekedtek
- B: Jól van, ne sírj! Nem leszel a sátáné! – Jason fejét a vállára hajtatta, próbálva vigasztalni
- J: Nem akarok a sátáné lenni! – mondta félig elcsuklott hangon
- B: Nyugi, nem leszel az övé
- J: De, igen. Már az övé is vagyok – Bryan egy kicsit eltolta magától, majd megkérdezte:
- B: Tessék? Már hogy lennél az övé?
- J: Hát nem egyértelmű? – Jason még mindig zokogott – A tegnap este után szerinted nem…
- B: Nézd! A tegnap este csak úgy megtörtént, összejött. Ennyi.
- J: Könnyen mondod.
- B: Tessék?
- J: Nekem nem csak megtörtént, nekem nem csak összejött, nekem…
- B: Várj! – szakította félbe Bryan – Ugye nem azt akarod mondani, hogy te…
- J: Én csak…
Bryan kirohant a szobából, le a lépcsőn, majd haza. Jason pedig a zokogásból áttört sírásba. Bryan a szobájába érve leborult az ágya mellé, kezét összekulcsolta, és imádkozni kezdte:
- B: Istenem! Add kérlek, hogy Jason ne legyen a sátáné, és engem se vigyen kísértésbe! Ámen
A srácoknak szokásuk volt, hogy mindennap pontosan egy órakor elmennek futni a város körül. Bryan kilépett a házból, majd az egyik fülébe benyomta a fülhallgatót. Elindult Jason háza felé, és gondolkodóba esett, hogy kihívja-e, de inkább futott tovább. Elmélkedett. Megpróbált rájönni, hogy mi van vele és Jasonnel. Nem értette, hogy mi lelte őket előző este ott a domboldalon. Nem értette, miért borultak egymás ajkára. Azt pedig végképp, hogy mire akart kilyukadni Jason a reggeli beszélgetés folyamán. Sehogy nem tudta összeegyeztetni az álmot és a mondanivalót. Ha nem akar a sátáné lenni, miért élvezte az egészet? – kérdezte magától, de nem tudott rájönni a válaszra. Időközben elérkezett a katolikus templomhoz, és fél szemmel látta, amint Jason a pappal beszélget. Nem tulajdonított neki nagy ügyet, futott tovább. Körülbelül fél óra múlva Bryan már hazafelé tartott. Annyira elvették a gondolatai a figyelmét, hogy észre sem vette, hogy a lejátszóban idő közben kimerült az elem, és már egy jó ideje nem szól a zene. Visszafelé is ugyanazon az útvonalon kocogott. A templomnál észrevette, hogy az apja a pappal beszélget, majd hirtelen otthagyja őt. Nem tetszett neki, amit látott, de futott tovább. Amikor haza ért, az apja már otthon volt.
- B: Szia apa!
- A: Szervusz fiam! Merre voltál?
- B: Csak futottam egyet.
- A: Hallom Jason barátodat megkísértette a sátán?
- B: Tessék? – nézett értetlenül Bryan.
- A: Ja, csak ma éppen a katolikus templom mellett haladtam el, amikor láttam, hogy Jason onnan jött ki. Megálltam, és megkérdeztem a paptól, hogy mit akar az én egyik leghűségesebb hívemtől, mire közölte velem, hogy ő ment oda önszántából. Persze, nem hittem el neki, így otthagytam.
- B: Nem beszélünk egymással, nem tudom.
- A: Csak nem összevesztetek?
- B: De, igen. De, nyugodj meg, nem emiatt!
- A: Értem. Hoztam ebédet, kérsz?
- B: Nem, nem vagyok éhes – hirtelen felsietett a szobájába.
Bryan ledőlt az ágyra, és csak egy dolog járt a fejébe: nem lesz ennek jó vége. Ha az apám megtudja, hogy mi volt kettőnk között, nekünk annyi – mondogatta magának. Próbálta elképzelni a jelenetet, hogy mi lesz akkor, amikor a tudomására jut, de hirtelen felkiáltott az apja:
- A: Átugrom Denverbe, velem tartasz?
- B: Nem, inkább maradok.
- A: Te tudod…
Bryan hallotta, amint apja becsukja az ajtót, és beindítja az autó motorját, majd elhajt. Elgondolkodott, hogy talán át kellene menni, és mindent elmondani Jasonnek. Nem tette meg, mert nem volt elég lelki ereje. Hosszas töprengés után hirtelen belényilallt egy gondolat, és megkapta a választ a régóta feszegetett kérdésre: amit tegnap este ott fenn csináltak, az nem véletlen volt, és nem csak úgy összejött.
- B: Az nem lehet…
Felpattant az ágyából, és szélsebesen átviharzott Jasonhez. Csengetett.
- J: Igen?
- B: Beszélnünk kell, nagyon fontos.
- J: A reggeli után még szóba állsz velem?
- B: Csak engedj be, és mindent megmagyarázok!
Jason beengedte. Leültek a kanapé két végére.
- J: Figyelek!
- B: Apám látott, amint ma is templomba mentél, és a lelkésszel beszélgettél. Azt mondta, hogy nem akarja elveszíteni a leghűségesebb hívét, ezért beszélni fog majd veled. Nem volt jó hangulatában, még állítása szerint a lelkésszel is összeveszett…
- J: Jaj, ne…!
- B: De! Egyébként pedig egész nap gondolkodtam a reggelen és a tegnap estén. Sajnálom, hogy reggel csak úgy otthagytalak! Én csak nem akarom, hogy…
- J: Hogy a sátán egy megkísértje legyen a barátod, aki nem mellesleg meleg?
- B: Meleg? – nézett Bryan kikerekedett szemekkel Jasonre
- J: Azt akartam mondani reggel, amikor itt hagytál, hogy veled ellentétben nekem nem csak összejött az az egész, hanem én akartam. Az sem volt tehát véletlen, hogy megcsókoltalak. Bri, azt hiszem én…
- B: Szerelmes vagy belém?
- J: Nem tudom, hogy minek hívják, de valami van itt bent. S ez az érzés mindig felerősödik, amikor meghallom a harangokat, mert akkor mindig a tegnap este jut az eszembe.
Bryan szemébe könnyek szöktek, majd hirtelen felpattant a kanapéról, és haza szaladt.
* * *
Vasárnap reggel, egy hét múlva. Bryan már korán felkelt. Amióta Jasonnel összevesztek, rengeteget imádkozott mindkettejükért, de főleg magáért, hogy legyen elég lelki ereje elfogadnia önmagát és azt a ki nem mondott szót. Nem sokkal fél nyolc körül látja, amint Jason elindul a templomba. Bryan apja eközben igyekezetre intette fiát, mert nekik is indulniuk kell az istentiszteletre:
- A: Gyerünk, fiam, mert elkésünk!
- B: Nem lenne baj, ha inkább este mennék? Nem érzem jól magam…
- A: Minden rendben?
- B: Persze, csak kicsit rosszul érzem magam, ennyi.
- A: Akkor feküdj vissza, majd este elmegyünk.
Bryan visszafeküdt az ágyba. Hallotta, amint apja bezárja a lakás ajtaját, és elindul az imaház felé. Másodpercekkel ezután felzúgtak a katolikus templom harangjai. Bri felpattant, magára vette a templomi ruhát, és futásnak eredt Már egy utcasaroknyira hallotta, ahogy a hívek bent énekelnek. Odaérve aztán belépett, de már csak a szertartás végére ért oda. A hívekkel együtt kiment, de figyelt arra, hogy az utolsó legyen, és hogy még véletlenül se lássa meg őt Jason. A pap az ajtóban fogadta a híveket, egyikükkel egészen jól el is beszélgetett. Bryan megállt mellette, és megszólította:
- B: Azt szeretném kérdezni… - de a pap észre sem vette, így felemelte a hangját:
- B: Kétségbe vagyok esve! – a pap hirtelen odafordult
- P: Hallgatlak, fiam! – válaszolta
- B: Van egy nagyon jó barátom, aki nem rég óta jár ide. Azóta azt tartja magáról, hogy ő a sátáné lett, mert korábban mormon volt. Emellett pedig szerelmes is lett, ráadásul belém. Nem tudom tehát, hogy mi tévő legyek.
- P: Figyelj rám, fiam! A mormonok nem ugyanazt az istent imádják, mint mi. Gyere beljebb, elmagyarázom. Ott van szemben az az oltárkép. Mit gondolsz, ki az ott középen a kereszten?
- B: Jézus – felelte Bryan
- P: Úgy van. Egy mormon azt mondta volna, hogy csak egy senki, aki az Isten fiának tartotta magát. Látod, fiam, ez a különbség a mi hitünkben: mi hiszünk az igazságban. A szerelem miatt pedig ne aggódj! Isten csak azoknak adja meg az igaz szerelmet, akik azt igazán megérdemlik!
- B: Azt is mondta, hogy a harangok rá nagy hatással vannak…
- P: A harangok feladata Isten dicsőítése. Amikor azok a böhöm nagy öntmények megszólalnak, hihetetlenül szép hangokat tudnak kiadni magukból. Ez mi lenne, ha nem Isten dicsősége? Aki pedig a harangszóban el tud mélyülni, az egyértelmű jelen annak, hogy az Istent keresi.
- B: Köszönöm szépen! – ezzel elsietett a templomból.
Hazafelé tartott, hogy mindezt elmesélje Jasonnek. Amikor befordult az utcába, mentő- és rendőrautókat látott az utca közepén. Nem tudta elképzelni, hogy mi lehet az, így odafutott, hogy kiderítse. Az autók Jason háza előtt álltak.
- B: Mi történt, biztos úr?
- R: A szomszédban lakik valami pszichopata lelkész, aki…
Eközben kijöttek a mentősök Jason házából hordággyal. Egyértelműen kivehető volt, hogy Jason fekszik ott. Eddigre már egész kis tömeg gyűlt össze. Feje be volt kötözve, mindene csupa vér volt, az arcán oxigénmaszk.
- B: Te jó Isten, Jason! – kiáltott fel Bryan, aki odaszaladt a mentősökhöz.
- M: Menjen hátra, fiatalember, ne akadályozzon minket! – szóltak rá a mentősök.
- B: De mégis, mi történt? – ekkora már elkezdett sírni a rémülettől
- M: Megverték, és nagyon alaposan helyben hagyták. Bevisszük a denveri központi kórházba, talán még időben vagyunk.
- B: Talán?
A mentősök berakták a kocsiba, és szirénával, villogóval elhajtottak. Bryan könnyes szemmel nézte az elhajtó mentőautót. Oldalra nézett, és látta, amint az apját betuszkolják a rendőrautóba. Odament hozzá:
- B: Mondd, hogy nem te…
- A: Nem hagyhattam, hogy a sátáné legyen!
- B: Inkább te leszel az övé, ugye?!
A rendőrök becsukták a kocsi ajtaját, és elhajtottak. Bryan futásnak eredt, egyenesen a templomba. Belépve az oltárlépcsőn találta leborulva a papot, aki imádkozott. Bri zokogva megszólította:
- B: Én…
- P: Ne feledd fiam: ha a sátán a testet le is győzi, a lelket soha nem fogja. Most pedig imádkozz te is!
- B: De honnan tudja, hogy…?
- P: Látomásom volt az éjszaka – a pap felállt -, innen. Az volt benne, hogy a sátán megpróbálja őt elvinni, de csak a testét tudta, mert a lelke mindvégig Istennél volt.
- B: Akkor ezek szerint…
- P: Hogy meghalt-e, azt nem tudom. De azt, hogy a lelke az Istené, azt igen.
- B: De akkor…
- P: Ne kérdezz semmit, fiam! Ülj be, elviszlek Denverbe!
Mindketten beültek a pap kocsijába, és elindultak a denveri központi kórház felé. Amikor odaértek, a pap így szólt:
- P: Tessék, itt az autó kulcsa. Ha úgy érzed, hogy van elég erőd, akkor gyere csak be!
Kiszállt, majd bement. Bryan szemei előtt eközben lepergett az, ahogyan apja megverheti Jasont. Ahogyan ütlegelheti, vagdalhatja – ismét sírva fakadt. Kiszállt, majd bement. Szembejött vele egy orvos, megszólította:
- B: Tessék mondani, hol találom Jason Scott-ot?
- O: Ön hozzátartozó?
- B: A legjobb barát… vagy legalább is voltam.
- O: Értem. Dr. Webb vagyok, Jason kezelőorvosa. Jöjjön velem. Itt van, nem messze.
- B: Mi van vele? Mikor fog felépülni?
- O: Kómában van. Megműtöttük, de nagyon súlyosak a sérülései.
- B: De mikor fog felépülni?
- O: Erre csak annyit mondok, hogy én a maga helyében csak imádkoznék… most pedig ha megbocsát – ezzel az orvos ott hagyta őt.
Ekkor lépett ki a pap a kórterem ajtaján, és a kórházkápolna felé indult. Bryan belépett. Jason ott feküdt a szoba közepén. Mindene be volt kötözve, ahol pedig nem, ott csövek tömkelege lógott ki belőle. Sírva fakadt a látványtól. Egyedül a lélegeztető-gép pumpálását és a szívmonitor pittyegését lehetett hallani. Bri erőt vett magán és odalépett az ágyhoz. Kihúzta a lévő kis széket, és leült. Jason összevert teste elborzasztotta. Megfogta a kezét.
- B: Istenem, olyan szörnyű téged itt látni! Kelj fel, kérlek! (…) Ne haragudj, amiért nem hallgattalak meg, és ne haragudj, amiért eltoltalak! Csak egyszerűen nem volt erőm kimondani, hogy…
Hirtelen a szívmonitor pittyegése folyamatos sípoló hangba ment át, a kijelzőn pedig vízszintes vonal jelent meg. Bri erős sírás közepette leborult Jason karjára, és befejezte mondatát:
- B: Szeretlek!
A pap eközben visszatért, halkan bejött a szobába. Kinyomta a szívmonitort, majd megjegyezte:
- P: Szóval ő volt az.
- B: Miért pont ő? – kérdezte erős sírás közben Brian
A pap azonban nem válaszolt, helyette elkezdte énekelni:
- P: Istenem, örök Atyám, szent kezedbe adom lelkem. Légy jóságos bírám, és engedj haza országodba engem! - Bryan eközben visszaborult Jason kezére, és sírt tovább.
2010. június 18. – Állami Bíróság, Denver, Colorado
- R: Álljanak fel!
- Ü: Mr. Teller! Az ön ellen felhozott halált okozó súlyos testi sértés bűntettében az esküdtszék bűnösnek találta, ezért önt a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítéli. Az ítéletet nem kívánom részletezni. Az ítélet jogerős, fellebbezés benyújtásának helye nincs. A tárgyalást berekesztem.
A bíró ütött egyet a kalapáccsal. A tárgyalóteremben síri csönd. A rendőrök elvezették a frissen elítélt, és addigra már bilincsbe vert Mr. Tellert. Eközben az első sorból Bryan elindult a tárgyalóterem kijárata felé. Kilépett az ajtón, vele szemben pedig a pap állt.
- B: Atyám, most mi lesz?
- P: Miért, eddig mi volt?
- B: Úgy értem, apám megkapta a nekijáró büntetést. Most már megnyugodhat a lelkem?
- P: Ha eddig nem nyugodott meg, az már régen rossz.
- B: Nem értem önt.
- P: Nézd, fiam. Jason rengeteget járt hozzám, így tanúsítom, hogy a hite mindennél erősebb volt. S noha a teste felett a sátán győzedelmeskedett, de a lelke akkor már rég az Isten kezében volt. Apád pedig a hozzá méltó büntetést nem most kapta meg, hanem majd az ítéletkor fogja.
- B: Ezt értem, de hogyan nyugodhatna meg a lelkem?
- P: Jason a mennyben, apád börtönben. Mit akarsz még?
- B: Visszakapni őt.
- P: Hidd el, eljön majd az a nap, amikor a halottak feltámadnak. De hogy melyik nap lesz az, azt senki sem tudja. Addig is higgy és imádkozz, és meg fogod látni, hogy sokkal hamarabb visszakapod!
- B: Hamarabb?
- P: Noha a teste meghalt, de a lelke tovább él. Krisztus azt mondta: én vagyok az igazság, a feltámadás és az élet; aki bennem hisz, még ha meg is hal, élni fog. Még mindig itt van közöttünk, még mindig itt van veled. Soha nem fog elhagyni, mindig veled lesz, akárcsak az Isten. Ha tehát nem nyugszik a lelked, gondolj csak rájuk!
Bryan és a pap haza mentek. Bri lefeküdt az ágyába, és nyomban álomra szenderült. Álmában Jason állt vele szemben a városszéli domboldalon:
- J: Ne aggódj értem!
- B: De én csak…
- J: Szeretsz? Én azóta az este óta szerettelek, és szeretlek, még most is. Neked csupán több idő kellett, amíg mindezt megértetted.
- B: De én csak…
- J: Ne sajnáld, hogy nem mondhattad el. Hiszed vagy sem, én mindvégig tudtam – ezzel megcsókolta Bryant.
Bryan hirtelen felriadt. Levette az ágya feletti feszületet, majd zokogás közepette megcsókolta, és csak annyit mondott:
- Deo Gratias![1]
Nagyon tetszett
VálaszTörlésZseniális! :D
VálaszTörlés