Létezik egy skandináv történet, amely 13 lóról szól. Gazdájukkal együtt egy este hajóznak a tengeren, amikor egyszercsak elsüllyed a hajó, és a csónakos odavész. A 13 ló ott találja magát a semmi közepén, amint úsznak a vízen. Nincs más körülöttük, csak víz. Miközben úsznak a túlélésért és egyre inkább telik az idő, előjönnek az emberi tényezők: a büszkeség, a félelem, a jajkiáltás és még számos tulajdonság. Másnap reggel aztán, az égen madarak röpködnek, a nap pedig hét ágra süt. Egyetlen ló úszik már csak, de lassan ő is elfárad. Egyetlen dolog tartotta életben: a remény, hogy majd a kislány enni ad neki és a kisfiúval játszhat. Végül aztán ő is feladja ezt a kilátástalan küzdelmet. (...) Miért ő volt az utolsó? Nem törődött olyan emberi dolgokkal, mint a büszkeség, a "majd a másik megment" és hasonlókkal. Csak egy dologgal törődött: hogy a reményből valóság legyen. Volt egy hite, egy reménye, amit minden áron el akart érni. Ez a baj a mai emberekkel: mindenben hisznek, kivéve az Istenben. A történet úgynevezett indirekt mondanivalója az, hogy ha hiszel és kitartasz a nem emberi dolgok mellett, Te leszel az utolsó, akit megkísért a halál. A mai világot kb úgy lehetne leosztani, mint a történetben: 12:1 arányban. Ennek oka pedig rém egyszerű: az emberek nem hisznek az Istenben. Ha hittek volna illetve hinnének, talán nem született volna meg a történet...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése