5/03/2012

Ismerkedjünk arab módra!


Megírva: 11:41, 2012. 04. 30.

Aki jól ismer, az tudja, hogy szó szerint imádok embereket megismerni a világ minden tájáról. Van levelezőpartnerem az USA-ból, Némethonból és Marokkóból is. Jelen bejegyzés az utóbbiról szól. (...) Legjobb barátosnémet egyszer bejelölte egy arab srác FB-n; mind a mai napig rejtély, hogyan talált rá. Egészen jól elbeszélgettek, majd odáig jutottak, hogy a srác mindent képes lett volna megtenni, hogy kiutazzon és feleségül vegye. Ja, és mindezt kb. 2 hét után... Egyszer aztán kaptam az alkalmon és ellestem az MSN-címét, így én is elkezdtem vele beszélgetni. Egész jóba lettünk, és átváltottunk a postai levelezésre. Tavaly ez a levelezés megszakadt. Az utolsó levélbe leírtam neki magamról mindent, de erre nem érkezett válasz. Gondoltam, hogy mivel az Iszlám erősen tiltja a melegséget, ezért már nem akar velem többet barátkozni. Az éjszakát egyik volt osztálytársamnál töltöttem és beszélgettem az arab kollégával. Kiderült, hogy nem kapta meg ezt a levelet, és megkaptam, hogy miért hazudtam neki évekig, hogy hetero vagyok. Mint kiderült, neki van jó néhány meleg ismerőse, aztán jött az, amitől az összes állam a földön landolt: kiderült, hogy ő valójában biszexuális. A hab a tortán, hogy - megjegyzés: már évek óta tervezem, hogy meglátogatom, csak k*rva drága a repjegy - kijelentette: szívesen lenne a pasim, és majd ha kimegyek, le akar velem feküdni. Erre csak ennyit tudtam írni: o.O. Mondjuk, már az gyanús volt, amikor megkérdezte, hogy aktív vagy passzív vagyok-e. Lényeg, hogy állítólag fel is húztam (:P), majd a beszélgetés végén sziveket küldött.

Elemezzük tehát a fentieket! Elképzelni nem tudom, miért akarja minden áron, hogy meglátogassam. A Külügyminisztérium honlapja szerint Marokkó az arab országok námbör vanja; teljesen biztonságos és a legtoleránsabb iszlám állam, ahol tökéletesen megfér egymás mellett a kereszténység, a zsidóság és az iszlám. Jól tudja, hogy nincs pénzem, tehát ez nem lehet ok. További érdekesség, hogy ő nagyon is jól néz ki, míg én... Kezdek arra a következtetésre jutni, hogy nagyon erős szeretethiánya van. Vagy csak tényleg ennyire barátkozós típus. Az biztos, hogy egy dugásért nem fogom átutazni a fél kontinenst. Marokkó egy szép hely, főleg Fez és környéke, úgyhogy szeretnék oda minél előbb kijutni. Azt mondta, hogy alhatok majd nála, ami könnyítés, mert nem kell több tízezret szállodákra költeni. Kérdés persze, hogy mi lesz az "ellenszolgáltatás"...

2 megjegyzés:

  1. Elég sajátos vagyis inkább érdekes dolog ezt összeegyeztetni a vallással. Nem szoktak ebből problémák lenni?
    (komolyan kérdezem, nem ismerem az egyház működését, fogalmam sincs, hogy ez ott mennyire elfogadott)

    VálaszTörlés
  2. Az egyház szó alatt az iszlámra vagy a kereszténységre gondolsz?

    VálaszTörlés