Új munkahely, új emberek, új életmód - röviden így tudnám jellemezni a legújabb munkámat. Az üzlet, ahova felvettek, a Profitól lett átvéve, így teljesen át kellett építeni, alakítani. Hál' Istennek már az utolsó lépéseknél tartunk, de még nagy a káosz. Az egyik legnagyobb HR téren van: annyian vagyunk egy műszakban, hogy egymást kerülgetjük sokszor, ráadásul valamennyi vezető ott van (máshonnan is). Ebből csupán az utóbbi probléma. Az én szótáramban a vezető az az ember, aki koordinál, irányit, nem pedig az, aki kiskirályt játszik és óvni kell minden porszemtől. A mai vezetők nagy része (tisztelet a kivételnek) ilyen: azt hiszi, ő sz*rta a spanyolviaszt, így a magamfajta egyszerű munkás hozzá sem szólhat. Ők azok, akik az életben talán még egy konzervet sem mozdítottak meg, csupán egész nap az irodában ülnek és magyaráznak. Oké, hogy az ő munkájuk is lényeges, de ez ne menjen az ember rovására!
Futótűzként terjedt a hír: Cípő, a Republic frontembere, élet-halál között lebeg. A Republic azon kevés együttesek közé tartozik, amely mellé egyenlőség jelet lehet tenni: egyenlő a minőségi, magyar zenével. Több generáció is rajtuk nőtt fel. Mindenki hallott már a 67-es útról, mindenki tudja, hogy lehet szeretni valakit valamiért, mindenki belátta, hogy a kék és a narancssárga nem is olyan rossz párosítás, és hogy 16 tonnát raksz, de mennyi a bér?!. A rádiók a dalait a mai napig is előszeretettel játszák, és amikor felcsendülnek, egy ország énekli őket együtt, korra és nemre való tekintet nélkül. Műfajilag számomra örökzöld, hiszen még tíz-húsz év múlva is nagy kedvvel fogjuk hallgatni. Ha ne adj' Isten bekövetkezik a legrosszabb, az hatalmas érvágás lenni mind a magyar zenének, mind pedig azoknak, akik rajta, rajtuk nőttek fel. Cipő, gyógyulj meg! Egy ország szorít érted!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése