Élet vs. ember

2013. 1. 12., 19:58

Minden kisfiúnak, szinte kivétel nélkül van egy hőse: általában Pókember, Batman vagy Amerika Kapitány. A hősök számukra olyanok, akikre fel tudnak nézni, akitől példát tudnak venni, akivé azonosulni szeretnének. Az egyetlen negatívum ebben az egészben, hogy ők csupán képregényhősök. Azonban minden fiktív dolognak van valós alapja, így ezeket a hősöket is valakikről mintázták a szerzők. Jelen bejegyzésemben egy olyan magyar fiatalt szeretnék bemutatni, aki Az Emberiség Hőse díjat egészen biztosan megnyerné, Magyarországon legalábbis aligha lenne kihívója.

A Balaton sok millió ember számára jelent egyet a kikapcsolódással, a nyaralással, az örömmel és még ki tudja mivel. Noha én még soha nem voltam a tónál, ennek ellenére egyszerűen nem lehet nem látni, hogy mennyi embert ejt rabul a varázsa. Jó pár éve egy fiatal srác és jónéhány barátja, ismerőse a tónál nyaraltak. Ez volt Gábor első útja a Balatonhoz. A nagy öröm élvezete közben aztán megtörtént a baj: egy félresikerült fejesugrásnak köszönhetően Gábor nyakigerince két helyen is eltört, nyaktól lefelé teljesen megbénult. Műtétek és kezelések sora következett, amiknek eredményeként ma már a kezeit legalább tudja mozgatni. Egyetlen álma van csak: elhagyni a kerekesszéket és ismét járni. A történet itt azonban nem ér véget. Gábor elhatározta: nyáron átússza a Balatont, megküzdve a víztől való hihetetlen félelmével. Ám még itt sincs vége. Rakacki Bence történetéről még azok is hallottak, akiktől olyan távol áll a futball, mint tőlem. A 18 éves csontvelő-betegségben szenvedő focistáért egy ország fogott össze, és ezekben a percekben is élete legnehezebb csatáját vívja. Gábor szeretné az úszását összekötni egy jótékonysági eseménnyel: bárki elindulhat vele, aki befizet bizonyos összeget, amit Bence és szüleinek támogatására fordít 100%-ban.

Gondolkodjunk el azon, hányszor panaszkodunk amiatt, hogy milyen jó lenne ezt meg azt megkapni, miközben olyan dolgaink vannak, amikről mások még nem is álmodhatnak?! Csak egy kicsivel jobb számítógép, csak egy kicsivel menőbb autó - a magyar gyerekek minimum 10%-a és a felnőtt lakosság 20%-a számára nemhogy ezek fejlesztése, hanem egyáltalán megléte is merő álmodozás. Valóban igaz a kijelentés: a mai ember legfőbb tevékenysége az önteltség. Gábor történetét azért írtam le, hogy egy kicsit felébresszem arra az embereket, hogy még mi saját életünkkel törődünk, addig mások a testi "nyomorúság" közepette is mások megsegítésén munkálkodnak. Az élet óriási részt vett el tőle, de ő még ennek ellenére is adni akar. Hányan vagyunk ilyenek? Hányan nyitjuk ki ajtónkat, karjainkat, pénztárcáinkat azért, hogy másokat segíthessünk még akkor is, ha nekünk is csak kevés van? Jómagam is sokszor nyafogtam az elmúlt időben Facebookon, hogy mennyire csóró vagyok és kell a pénz: amikor azokat írtam, elfelejtettem a Gáborhoz hasonló embereket. Elfelejtettem, hogy van mit ennem, van tető a fejem felett, vannak ruháim, számítógépem, TV-m. Sok embernek ezek nincsenek, és mégsem nyafognak. Bárcsak több Janicsák Gábora lenne az országnak, a világnak!