2/11/2013

Vízfestmény

2013. 1. 10., 21:21

Művészet - az emberi megnyílvánulás és pajzs legmegmagyarázhatatlanabb jelensége. Számos ága és követője létezik, és mintegy tisztelettel tekintenekk azokra, akik űzik ezt. Sokak szerint ők a vásznon, szobron vagy akár egy sima papíron is képesek saját magukat rejtjelezve megalkotni és a világ elé tárni. Számomra a művész szó három embert foglal magában: az írót, a festőt és a sportolót. Az írót, amiért az ember által kreált dolgok közül a leghatalmasabbat képes olyan szinten folytatni, hogy már-már szépnek nevezhető. A festőt pedig... no igen, ezt kicsit nehéz megfogalmazni. Számomra minden festmény egy rejtvény. A művész lefestett egy elemet magából, ami valahol ott van a vásznon, csak meg kell találni a körítés között. Az elem fellelése után a körítéssel egyesítve megkaphatjuk a művész (személyiségének) egyik mását. A nyelv mellett a legszebb önkifejezőeszköz. De mi van a sporttal? Noha én személy szerint nem szeretem, ennek ellenére manapság egyre közelebb kerülök hozzá: már terveim között szerepel, hogy kijussak a 2016-os riói paralimpiára (is). Számomra azok a sportolók számítanak művésznek, akik azért a leírhatatlan dologért űzik, amit sportnak neveznek. Nagyon sok ember forgolódik a sport világában, ám nagyrészük csak a pénz, saját öröme vagy kikapcsolódása miatt csinálja. Vajnyi kevés az az ember, aki a sport szeretete miatt űzi. Számomra ezen utóbbi kategória számít művésznek: akiknek nem számít pénz, hírnév, saját maguk; csak a sport szeretete.

Watercolors - kis ferdítéssel vízfestményt (vízfestékkel elkészített alkotás) jelent. E mellett egy 2008-as amerikai dráma címe is. A közel két órás film inkább amolyan művészfilm kategóriájú, de a drámaisága leírhatatlan. A film két középiskolás fiatal életének legzűrösebb időszakát mutatja be, akik éppen akkor szembesülnek életük azon fekete részével, amely ellen minden ember foggal-körömmel harcol. A külvilág által rájuk nehezedő súly miatt egyikük végül összeomlik, és a halálba menekül. Hogy megoldás lehet-e a halál az élet dolgaira, az egy másik bejegyzés témája. Viszont mindkét fiú művész: egyikük úszó, másikuk pedig leendő rajzművész. Első alkalommal, amikor megnéztem a filmet, számos kérdőjel maradt bennem. Aztán miután elgondolkodtam a személyiségükben, valamennyi kételyre választ találtam. S ezek mellett megértettem még egy valamit: ha az embertől elveszik az álmait, az életét veszik el. Carter magas, vékony, szőkés-aranybarna hajú srác. Epilepsziás, amit gyógyszerekkel tart kordában. Olykor még füvezik is. Tagja az iskolai úszócsapatnak. Elérkezik egy verseny, ahol bizonyítania kell: ha nem lesz az első, az az egész iskola szégyenére válhat. A futamon második lett. Az irodalom tanára kiderítette, hogy a leadott Rómeo és Júlia esszéje nem tőle származik, aminek következményeként az úszóedző kizárta őt a csapatból. A veszteségek olyan lelki terhek volt számára, aminek következtében a drogok világba harcolta magát, végül az iskola ebédlőjében izomgörcsöt kapott és összeesett. Kórházba került, majd miután realizálta, hogy nem úszhat többé (az úszás volt az élete), öngyilkos lett. Anyja börtön, apja a szétesés szélén. Az úszás volt számára az egyetlen menekülő a való világból. Ha az ember egyetlen menekülőútját elzárják a tűz elől, a tűz felemészti. Ha az ember egyetlen álmát elveszik tőle, a való világ lelki terhe összeroppantja. Természetesen, mint számos dolognak, ennek a történetnek is van egy másik oldala. Hogy mi illetve ki az, azt nem írom most le, inkább ráveszem az Olvasót, hogy nézze meg a filmet!

Mi a film konklúziója? A mondás igaz: a szó néha még a fegyvernél is nagyobb kárt okozhat. Elég tehát egyetlen szó, egyetlen mondat, és lehet, hogy a másikban olyan lelki sebet ejtünk, amibe szó szerint belehal. Támogatni kell tehát az embereket az álmaik elérésében, még akkor is, ha azok irreálisak! Nem kell hozzá pénz, anyagi vagy más juttatás; csak egyetlen dolog: szó. Ahogy' mindig is mondtam: a kommunikáció csodákra képes...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése