Azt mondják az okosok, hogy az idő minden sebet begyógyít. De mi van akkor, ha a sors néha feltépi azokat a bizonyos sebeket? Mi van akkor, ha az ember nem tud felejteni, akármennyire is akar? Ámbár, a felejtés ide talán egy kicsit erős kifejezés. (...) Ma bejött az üzletbe egy srác munkásruhában, akinek az arca iszonyatosan hasonlítótt Őrá. Az egész pikantériája, hogy pont akkor szólt a rádióban Kocsis Tibor - Soha már c. dala. Csak a sors játszik velem vagy Isten egyik előjele?
Felejteni nem lehet és nem is tudom, hogy akarom-e. Amikor megláttam a srácot és meghallottam a dalt, akkor egy olyan érzés fogott el, amit nem tudok leírni. De igazából még be sem tudom sorolni: nem tudom tehát, hogy pozitív volt-e vagy negatív. Valamelyik nap legjobb barátosnőmnél voltam, amikor megláttam, hogy a Facebook chatjén Ő éppen online volt. Az érzés ugyanaz volt. Mi ez az érzés? Ez lenne az igazi szerelem és a kínszenvedés keveréke? Nem tudom. Azt azonban igen, hogy ez a mai találkozás még tovább élteti a bennem a reményt, hogy egy nap még visszatér hozzám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése