Valamikor 1989-ben egy egész ország ünnepelte azt, hogy végre kiléptünk a Vasfüggöny mögül, és önállóan, köztársaságként élünk tovább. Ez a váltás számos változást hozott magával mind pozitív, mind pedig negatív hatásút. Az átlagembernek talán azt, hogy megszűnt a külföldre utazási korlátozás, és ezzel együtt beköszöntött a határtalan szabadság korszaka. Amikor az ember határai hirtelen óriásira tágulnak, nem nagyon tud mit kezdeni a felszabaduló űrrel, és sajnos, a magyar ember még mindig így van vele 25 év után is. Mire akarok kilyukadni? Arra, hogy - nálunk legalábbis - olyan nagy mértékű szabadság van, hogy egyes emberek nem tudnak vele mit kezdeni. Megoldás? Korlátozni a szabadságot!
Tekintsünk egy picit északra, mondjuk Svédországba! Ott a televízióban, élő adásban bárki elküldheti akár még a királyt is a melegebb éghajlatra. Ott az azonos neműek házasodhatnak, az átlagember pedig boldogabb a külföldi társainál. Miért? A svédek megtanultak élni a szabadsággal. Ahhoz ugyanis, hogy ezt mi is megtegyük, fejleszteni kellene agyi kapacitásunkat, de ez Magyarországon egész egyszerűen abszurdum. Szép dolog a szabadság, és néha még hasznos is, de ha nem tudunk vele mit kezdeni, akkor mit sem ér. Ez ugyanolyan, mintha kapunk mondjuk egy 3 méter képátlójú, 3D-s televíziót: ha nincs akkora szobám, hogy használni tudjam, illetve ha nem nézek TV-t, akkor mit ér? Van, azt' kész.
Nem kell ide cenzúra, titkos rendőrség, lehallgatások. A problémát a gyökerénél kell kezelni. Új törvényeket, új rendeleteket kell hozni annak érdekében, hogy az embereknek csak annyi szabadság járjon, amennyivel tudnak is mit kezdeni. Aztán pedig később, ha fejlődik az oktatás és az emberek intelligenciája, akkor ezeket a korlátokat szépen, lassan le kell építeni. Külföldön működik, nálunk miért nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése