Valószínűleg csak nekem van olyan fétisem, hogy imádom a nyelveket. Ha tehetném, mindet megtanulnám anyanyelvi szinten, de ez sajnos képtelenség. Amikor már valamennyire kapisgálok egy nyelvet és megnézek például egy filmet az adott nyelvben, mindig megpróbálok figyelni egyrészt a történetre, másrészt pedig a beszédre. Sokszor az utóbbi az előbbi rovására is megy... Minden nyelven megvannak a maga szépségei, és nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt mondom, de az angolnak is. Anno úgy viszonyultam az angolhoz, hogy mára teljesen elvesztette értékét és szépségét, mivel ma csupán egy közvetítő nyelvi szerepet tölt be. Nos, mint számos tézisemnél, itt is csalódnom kellett. Szépen - a szó szoros értelmében - beszélni egy adott nyelven nagyon nehéz, és csak nagyon keveseknek megy. Nem a választékos vagy játékos beszédet értem ezalatt, hanem a kiejtést és az artikulációt. Immáron harmadjára néztem meg a Were The World Mine c. amerikai filmet, és azt hiszem, beleszerettem a másod főszereplő hangjába - meg talán még a srácba is... Angolul néztem, magyar felirattal. Annyira gyönyörűen beszél, annyira gyönyörűen ejti ki a szavakat és artikulál, hogy... hogyan is fogalmazzak... az már annyira szép, hogy az ember akaratlanul is beleszeret. Életemben nem hallottam és láttam még senkit sem így beszélni angolul. Maga a tökély, a gyönyör. Ha Shakespeare láthatná, hogy miként adják elő az egyik leghíresebb darabját, valószínűleg ő is szerelmes lenne!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése