Facebook bemutatkozásomat azzal kezdem, hogy vérbeli neo-kommunista vagyok (hogy kell-e a kötőjel, őszintén megvallva nem tudom, de inkább használom a hangsúlyozás miatt). Többen is mondták már, hogy ilyen irányelv nem létezik. Valóban, a politológia nem ismer olyan elvet, amit neokommunizmusnak neveznek. Ezt szeretném én meghonosítani, de mindenek előtt megalapítani.
Vitatkozhatunk azon, hogy jó-e a kommunizmus vagy sem. Jómagam nem éltem akkor, de a ránk maradt emlékek számomra bőven elegek. Munkámból kifolyólag rengeteget beszélgetek emberekkel, és lehetetlen nem érinteni a politika témakörét. Ha nálam jóval idősebbekkel (40<) beszélek, mindannyian, egytől-egyig egyetértenek abban, hogy bizony, '89 előtt milliószor jobb világ volt. Mind visszasírják a Kádár-rendszert. Azt a kort, amikor nem a pénz számított, hanem a munka. Azt, amikor nem volt gazdag és szegény, csak egy: a munkás. Amikor még megvolt mind a 9 cukorgyárunk; amikor még volt magyar pirospaprika, vöröshagyma, alma; amikor még voltak magyar cégek, vállalatok; amikor még minden ember egyenlő volt. Aztán jött valami hülye a köztársaság eszméjével, amit aztán '89-ben ki is kiáltottak. Elhitették az emberekkel, hogy olyan életük lesz, mint a nyugatiaknak; aztán csak vártunk, vártunk, végül oly annyira nem lett semmi, hogy most rosszabbul élünk, mint akkor; mint 25 éve. Akkor az átlag munkás annyit keresett, hogy bőven tudott belőle félretenni, nem kellett a fizetése nagy részét a rezsire és hasonlóra költenie, és ezek mellett bőven tudott befektetni, például egy új ház építésébe. Akkor nem létezett munkanélküliség, az egész ország pedig egyetlen közösséget alkotott. Elvégre, ki ne lett volna kisdobos vagy úttörő. Mindenki volt kisvasutas, eljutott a Balatonhoz, és egy olyan közösségnek volt tagja, amelyet ma már mindenki visszasír. Még ma is fülig érő szájjal, könnyeinkkel küszködve fakadunk dalra akkor, amikor meghalljuk a Mint a mókust vagy a Dalt a hazáról.
Félreértés ne essék: nem mondom azt, hogy nem volt meg a fenti kor hibája. Mert biztosan volt neki, sőt, nem is egyes számban. Ám kit érdekelt ez akkor, amikor mindenki boldogan élt? Amikor a mai magyar hétköznapi problémái akkor elképzelhetetlenek voltak?
Szeretném ezt a kort visszahozni! Sőt; nem csak hogy szeretném, hanem akarom is, és vissza is fogom hozni! Kirúgjuk az összes külföldi multit; ismét bevezetjük a KMK intézményét; minden munkásnak megbecsülést, biztonságot és normális fizetést adunk; visszaállítjuk a magyar emberek morálját; megszabadítjuk őket a bankoktól és hasonló elnyomóktól. Hülyeségnek illetve abszurdításnak hangzik? Anno meg tudták csinálni; most miért ne lehetne? Kétségtelen, hogy valószínűleg óriási ára lenne, de hosszútávon messze több lenne mint gyümölcsöző befektetés. Az ország végre tényleg fejlődhetne, az emberekből lehetnének valakik, nem pedig csak egyhelyben toporognánk a gazdasági érdekekre hivatkozva, miközben a szegények és gazdagok közötti szakad percről-percre tovább nő. Elég volt! Magyarország korábban független és erős állam volt. Miért ne lehetne most is az? Igen, lehet. Ám ehhez tenni kell. Eljött hát az ideje annak, hogy az amúgy "kimegyek tüntetni, aztán élek tovább mint Marci Hevesen" hozzáállást egyszer-s-mindenkorra félredobjuk, felemeljük seggünket a gép elől és tegyünk érte. S hogy mit? Nos, ez már egy egészen más téma...
Vitatkozhatunk azon, hogy jó-e a kommunizmus vagy sem. Jómagam nem éltem akkor, de a ránk maradt emlékek számomra bőven elegek. Munkámból kifolyólag rengeteget beszélgetek emberekkel, és lehetetlen nem érinteni a politika témakörét. Ha nálam jóval idősebbekkel (40<) beszélek, mindannyian, egytől-egyig egyetértenek abban, hogy bizony, '89 előtt milliószor jobb világ volt. Mind visszasírják a Kádár-rendszert. Azt a kort, amikor nem a pénz számított, hanem a munka. Azt, amikor nem volt gazdag és szegény, csak egy: a munkás. Amikor még megvolt mind a 9 cukorgyárunk; amikor még volt magyar pirospaprika, vöröshagyma, alma; amikor még voltak magyar cégek, vállalatok; amikor még minden ember egyenlő volt. Aztán jött valami hülye a köztársaság eszméjével, amit aztán '89-ben ki is kiáltottak. Elhitették az emberekkel, hogy olyan életük lesz, mint a nyugatiaknak; aztán csak vártunk, vártunk, végül oly annyira nem lett semmi, hogy most rosszabbul élünk, mint akkor; mint 25 éve. Akkor az átlag munkás annyit keresett, hogy bőven tudott belőle félretenni, nem kellett a fizetése nagy részét a rezsire és hasonlóra költenie, és ezek mellett bőven tudott befektetni, például egy új ház építésébe. Akkor nem létezett munkanélküliség, az egész ország pedig egyetlen közösséget alkotott. Elvégre, ki ne lett volna kisdobos vagy úttörő. Mindenki volt kisvasutas, eljutott a Balatonhoz, és egy olyan közösségnek volt tagja, amelyet ma már mindenki visszasír. Még ma is fülig érő szájjal, könnyeinkkel küszködve fakadunk dalra akkor, amikor meghalljuk a Mint a mókust vagy a Dalt a hazáról.
Félreértés ne essék: nem mondom azt, hogy nem volt meg a fenti kor hibája. Mert biztosan volt neki, sőt, nem is egyes számban. Ám kit érdekelt ez akkor, amikor mindenki boldogan élt? Amikor a mai magyar hétköznapi problémái akkor elképzelhetetlenek voltak?
Szeretném ezt a kort visszahozni! Sőt; nem csak hogy szeretném, hanem akarom is, és vissza is fogom hozni! Kirúgjuk az összes külföldi multit; ismét bevezetjük a KMK intézményét; minden munkásnak megbecsülést, biztonságot és normális fizetést adunk; visszaállítjuk a magyar emberek morálját; megszabadítjuk őket a bankoktól és hasonló elnyomóktól. Hülyeségnek illetve abszurdításnak hangzik? Anno meg tudták csinálni; most miért ne lehetne? Kétségtelen, hogy valószínűleg óriási ára lenne, de hosszútávon messze több lenne mint gyümölcsöző befektetés. Az ország végre tényleg fejlődhetne, az emberekből lehetnének valakik, nem pedig csak egyhelyben toporognánk a gazdasági érdekekre hivatkozva, miközben a szegények és gazdagok közötti szakad percről-percre tovább nő. Elég volt! Magyarország korábban független és erős állam volt. Miért ne lehetne most is az? Igen, lehet. Ám ehhez tenni kell. Eljött hát az ideje annak, hogy az amúgy "kimegyek tüntetni, aztán élek tovább mint Marci Hevesen" hozzáállást egyszer-s-mindenkorra félredobjuk, felemeljük seggünket a gép elől és tegyünk érte. S hogy mit? Nos, ez már egy egészen más téma...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése