Péntek este van. Ülők a gépelőtt, a vacsorát már megettem, és előre félek a holnapi, 6. munkanapomtól, ami ráadásul 12 órás lesz. Aztán vasárnap hajnalban kelés, irány a templom Pesten, majd munkahelyi parti Ercsiben. Pihenésra az esély tehát nulla. Szóval, ülök a net előtt, hallgatom Luke Bryan egyik legjobb dalát, miközben a társkeresőt böngészem. Profilokból álló hosszú listák, több száz tag. Megnézem a kisképet, s aki tetszik, azt megnézem közelebbről, és ha normálisnak tűnik, írok neki. Aztán persze jön a "bocsi, nincs" válasz a "van-e kedved ismerkedni?" kérdésre, és ez így megy estéről-estére immáron elég hosszan. Majd hirtelen elgondolkodom azon, hogy csak azért, mert nem vagyok olyan, mint az újkor standard pasija (vékony, izmos, kigyúrt), már mindjárt senki sem akar velem ismerkedni, ahogyan ők mondják "max haverság". Az égvilágon nincs ezzel semmi problémám se, mert az egyedüllétnek sokkal több előnye van mint a társasnak, csak valahogy mégis fura. Mindenki egy partnerről álmodik, akivel összekötheti az életét, mégis olyan kvótákat állít fel az illetővel szemben, hogy azon kb. senki sem tud átjutni. Aztán hisztizik, hogy ő senkinek sem kell és nem képes találni egyetlen normális pasit sem. S ez így megy napokon, hónapokon, éveken át. (Nem) Oké, hogy a mai világ egyre butábbá igyekszik nevelni az embert, ám ez sajnos látszik is. Mindenkinek csak szex kell, mindenki csak a standard pasit akarja, és természetesen a nagy többség fejében még most is olyan valami van, amit semmiképpen sem lehet észnek nevezni. Kérdem én, hová tűnt az emberekből a józan ész? Hol az intelligencia, amit azért az emberek nagy része egykoron birtokolt? Soha sem fogom megérteni, miért jó butának lenni...
Érthető, hogy csalódott vagy, de azt hiszem ez teljesen általános jelenség, na nem mintha ettől jobb lenne a helyzet.
VálaszTörlésÚgy gondolom, hogy általában az emberek a másikban azt keresik ami magukból hiányozik. Nyilván nem mindenki ilyen, de a többség talán igen. Manapság pedig nem sokan vékonyak (pontosabban fogalmazva alacsony testzsírszázalékúak), izmosak. Az ilyen ideálisan kinéző egyének is előbb utóbb megváltoznak külsőleg, 30 felett nem nagyon látni már ilyeneket.
Tovább mindenkiben ott van a "tökéletesség" képe, pl szimmetrikus arc, ne legyen nagy orra, foltos bőre, testszőrzete, akármi, stb. Ezekből nehezen engednek, mivel elsősorban külsőségekből ítél az ember, aminek van előnye is, mert egy durván egészségtelenül kinéző ember nem biztos, hogy jó választás egy egészségmániásnak.
Hátránya, hogy lehet, nem egy életen át szóló partnert veszít így, de amikor az internet világát éljük, ahol csak fotók és pár soros megnyilvánulások vannak és kevés az idő mindenre, akkor nehezen lehet ezen változtatni.
Mindenki a tökéletesre vágyik, csak van aki úgy gondolja, hogy úgy se kapja meg, nem vár rá, úgy sem lehet mindenkinek Ferrarija. Van aki azt gondolja, hogy nem érdekli más, neki csak a tökéletes kell, más nem. Persze mikor megvan a tökéletes, és kiderül mennyire idióta hülye, az elég kellemetlen.