Ha Mohamed nem megy a hegyhez

Pár napja került fel a YouTube-ra, és máris az egész világ látta azt a videót, amiben egy ír pap énekel egy ismert pop dalt kicsit átköltve egy esküvői szertartás közepén. A fogadtatás számomra igencsak meglepő: egyházi berkekben erősen megosztott, míg az egyházon kívül szinte mindenkinek tetszik. A probléma a bennfentesek szerint az, hogy az ilyet ne a templomban mutogassuk, mert nem tartozik bele a liturgia zárt és kötött rendjébe. Ezek szerint Ferenc pápa hiába jártatja a száját és a világ is hiába adja a jeleket: az egyháznak változásra van szüksége - ám mindezek siket fülekre találnak. A mai modern világ már nem a több száz évvel ezelőtti, ahol az ember megy el a templomba; ma már a templomnak kell elmennie az emberhez. Az egyháznak ki kell mozdulnia a négy fal közül és újfajta pasztorációt kell alkalmaznia. El kell engedie a fölösleges kötelékeket és meg kell újulnia. Egy 1992-ben megjelent amerikai film/musical egy teljesen új dolgot mutatott be: a kórus tagjai énekelnek és táncolnak, amolyan rögtönzött koncertet adva a híveknek. Ez akkor még új volt, de hamar elterjedt - a tengeren túlon. Azóta azok az egyházak, amelyek ezt használják, vasárnap telt ház előtt hirdetik az Igét. Képesek leereszkedni az egyszerű emberhez, legyen az fiatal vagy idős és képesek megszólítani. A mai nagy egyházak erre képtelenek. Egyre kevesebb ember jár templomba, és aztán sírnak meg széttárják a kezüket, hogy ők mindent megtesznek. Lóf*szt! Jézus azt hirdette, hogy meg kell alázkodni ahhoz, hogy felmagasztalódjunk. Meg kellene tehát értenie a mai egyházaknak, hogy változtatni kell a kötött dolgokon és nyitni az új felé. Nyitni a hétköznapi ember, azonbelül is pedig a fiatalság felé. S hogy mivel? Gitáros misével, éneklő-táncoló énekkarral, laza szövegű prédikációval, fiatalos programokkal. Semmi olyan nincs ezekben, amelyikre bármely pap is azt mondaná: nem tudom megtenni. Meg lehet tenni, és láss csodát: özönleni fognak az emberek. Istenem, bárcsak megértenék ezt azok, akiknek meg kell(ene)...!