Megírva: 21:48, 2012. 03. 03.
Az előbb a helyi buszon ülve egy érdekes dolgot vettem észre az ablakon. Az elmosódott és rászáradt kosz illetve sár keveréke egy képet festett. Valahogy úgy tudnám leírni, hogy: egy felsőtest volt, a két kar a fej felett összefogva, a fej lehaljtva. Egyértelműen kivehető volt, hogy egy férfi felsőteste volt. Az első kép, ami beugrott róla, a keresztre feszített Jézus volt; a második pedig a halál. Beugrott aztán, hogy Jézus kitárt karral volt a kereszten, így ezt a képzetet kizártam. A haláltól pedig félek; nem közvetlenül, hanem közvetetten. Személy szerint kész vagyok bármikor meghalni és ettől nem is félek. A rendszeres olvasóim tudják, hogy Ő, akivel tavaly nyáron együtt voltam, ősszel bejelentette, hogy agydaganata van. Az első dolog, ami beugrott erről, az Alles was zählt volt. Újdonsült olvasóim részére: az Alles was zählt egy, a német RTL-en futó sorozat, amely a kedvenceim között van/volt. Volt benne két olyan szereplő, akiket különösen is imádtam: Deniz és Roman. Ezer részen át küzdöttek egymásért, a szerelemért, ám végül a Halál Angyala győzött. Mindig is azt kívántam, hogy bárcsak olyan életem lehetne, mint amilyen a sorozatban De & Ro-nak. Úgyis mondhatnám: ez volt az egyik álmom. S a fenti kép nem tudom miként, de rádöbbentett arra, hogy ez az álmom - ha nem is teljesen, de - valóra vált (nem teljesen, mert a halál előtt még éppen hogy összejöttek).
Tök jól együtt voltunk az első időkben, majd szakítottunk. Ez a sorozatban is így volt. Ősszel aztán megtudtam tőle, hogy operálhatatlan agydaganata van. Ez Romannal is pontosan így történt. Egy késő őszi, majdnem hogy nyári napon pakoltam az elmosott dolgaimat. Kint hétágra sütött a nap, szélcsend volt, amolyan késő nyári idő volt. Egyszer csak a semmiből egy pillanatig tartó, ám erős széllökés jött be az ablakon. A szekrényem ajtajára néztem (rajta van egy pár éves cikk egy osztrák napilapból, amikoris a rendőri túlkapás miatt egy fiatal meghalt Krems an der Donauban), és azonnal beugrott: Roman halálhírét a barátai úgy tudták meg, hogy erős széllökések érték, amelyekbe mintha bele lett volna kódolva a hír. Ezt követően minden ruhát eldobtam, majd felmentem Facebookra: egy üzenet várt. Ahogy mondani szokták, még az ütő is megállt bennem. Hál' Istennek nem az volt, amire gondoltam. Aztán ma, ez a kép a buszon: mintha egy szenvedő, haldokló vagy halott férfit ábrázolna. S mindjárt az AWZ-s történések jutottak az eszembe. Nem tudom, hogy megtörtént-e az, amitől a legjobban rettegek, mert letiltott Facebook-ról, de nagyon remélem, hogy nem. Ha mégis, vele kötött esküm értelmében megyek utána. Ezt itt és most kijelentem.
Hátborzongató és leírhatatlanul félelmetes volt az, amikor realizáltam: teljesült egy álmom. Ezt követően semmit sem kérek az Istentől, és semmiről nem fogok álmodni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése