Legyünk Paddingtonok!

Gyermekkoromban nem minden mesét ismertem, még a nagyok közül sem. Noha nem is tudom, hogy Michael Bond mennyire ismerős (volt)-e Magyarországon, azt viszont igen, hogy manapság egyre többen ismerik meg a nevét. Paddington. Nem, itt most nem a londoni kerületről vagy a pályaudvarról beszélek, bár utóbbinak van köze a történethez. Egy medvéről, aki az emberek világába tévedve próbál meg boldogulni. Története szívszaggató, néha sírásra, néha pedig eufória késztet; és nem mellesleg rendkívül tanulságos. Paddington egy kölyökmackó, akit Peru sötét világában talált meg egy idősebb medve pár, és később ők nevelték fel az árvát. Aztán egyszer csak a londoni Paddington pályaudvaron találta magát kék kabátjában, piros kalapjában, kezében egy bőrönddel, a kabátján pedig egy cetlivel az alábbi szöveggel: kérem, gondoskodjanak erről a medvéről! A II. világháború számos, árva gyerek járta az utcákat hasonló felirattal ellátva, hiszen szülei vagy meghaltak, vagy a háborúba mentek. Paddington szüleiről nincs információ, csak annyi, hogy a megmentője, akit Lucy nagynéninek hív, elküldte őt egy jobb élet reményében. Később aztán egy emberi család találja meg és adják neki a nevet, és mondhatni innen kezdődik a történet lényege.

Egy kissé ügyetlen, kissé nehéz felfogású, de rendkívül szeretettel teli és önzetlen lélek. Bármit is csinál, mindig bajba keveredik. Azonban az emberekkel önzetlenül jót tesz, mindenkihez van egy kedves szava és úgy segít másoknak, hogy nem vár viszont semmit. Néha azonban kicsit túlságosan is bajba kerül, de ekkor is felemelt fejjel és a Lucy nénitől tanult bölcsességeket felhasználva kecmereg ki belőle. Irigylésre méltó nem? Összefoglalva tehát van egy fiatal (medve), aki számára ismeretlen az anyai szeretet, ennek ellenére mindenkit szeret, mindenkihez van egy jó szava, önzetlenül segít másokon. Ritka-e az ilyen? Medvében valószínűleg igen, de emberből nem. Számos Paddington él vagy próbál élni köztünk, akármelyik tulajdonságát is nézzük. Sajnos, sokan vannak olyanok, akik nem tapasztalhatták meg az anyai szeretet mivoltát, helyette jobb esetben családtagok vagy nevelőszülők nevelték fel. Sokan vannak olyanok, akik próbálnak jót tenni másokkal, még akkor is, ha nem kapnak cserébe viszonzást. Mégis, úgy gondoljuk, hogy ők annyira ritkák, hogy még az irodalom is úm. megemlékezik róluk. Itt a probléma inkább a nézőponttal van.

A mai világunkban a jó ritka és a rossz gyakori. Utóbbihoz hozzászoktunk, míg az előbbit idegennek érezzük. Ha valaki valami jót cselekszik, felkapjuk a fejünket, rögtön feltesszük a Facebookra és hősként ünnepeljük, pedig ez lenne a normális - a jó cselekedet. Néha mi is megpróbálunk jók lenni, de a világ és az a rengeteg rossz, ami benne van, nagyon könnyen felülkerekedik a próbálkozásokon. Mondhatni egyedül egy hadsereg ellen. A Paddington lelkűek is érzik ezt, és előbb vagy utóbb meghasonulnak a világgal, mert nem győzik a szembenállást, a folyamatos támadásokat. Márpedig, amikor egy ilyen lelket elvesztünk, eggyel kevesebb fény életünk egén, ami a jó útra terelhetne minket. Azonban aki képes kitartani, ő lesz a mi példaképünk.

Amikor megpróbálunk valami jót tenni, az még meg egy ideig. Aztán egyszer csak a világ észreveszi, hogy valaki megpróbálja megváltoztatni és ránk zúdítja még azt is, amit elképzelni sem szeretnénk. Ilyekor úgy érezzük, hogy ellenünk van az egész világ, és legszívesebben csak sírva elbújnánk a sarokba vagy ne adj' Isten még rosszabb gondolatok kerítenek hatalmunkban. Ilyenkor azonban tudnunk kell, hogy a jó úton járunk. A világ észleli, hogy a jó előre akar törni, megtörni a rossz egyhangúságát, nekünk pedig pontosan ez a célünk. Nem szabad engedni, hogy a rossz történések hatására elveszítsük hitünket, kitartásunkat és meghasonuljunk ezzel a világgal! Ahogyan Jézus mondja: aki mindvégig kitart a hitben, az üdvözül. S hogy' jön ide Jézus? A keresztény tanítás központja a szeretet. Noha a mai ember számára a keresztény szó hallattán közel sem a szeretet szó jut az eszébe, ennek ellenére a jézusi tanítás alapja ez. Szeressük Istent, szeressük a másikat és szeressük magunkat! Tegyünk jót másokkal önzetlenül, a kölcsönt ne várjuk vissza és ha bántanak, alázzuk meg magunkat! Erről szól az igazi keresztény tanítás, erről szól Paddington lelkülete is.

Legyünk mindannyian egy kicsit Paddingtonok! Még ha élet folyamatosan is csak a rosszat teszi ellenünk, mi soha ne adjuk fel a jót! Mindig legyünk jók a másikhoz, adjuk át az isteni szeretetet és segítsünk feltétel és viszonzás nélkül! Ha pedig a sok rossz hatalmába kerítene minket, ne adjuk fel a reményt, és jusson eszünkbe, hogy a jó úton haladunk! Legyünk gyerekesek, ügyetlenek, de tisztaszívűek!