Immáron lassan egy hete, hogy olyan fejfájásom volt a munkahelyemen, hogy haza kellett kérnem magamat. Járok orvosról-orvosra, de semmi. Minden leletem normális. A fejem fáj, a végtagjaim gyengék, a vénáim össze vannak esve. Mégis minden rendben. Az orvosok nem varázslók és ők is emberek, tehát ők is hibázhatnak. Ám ez azért egy kicsit fura: minden rendben, miközben mégsem. Nem tudom tehát, hogy mit gondoljak, illetve hogy mit reméljek. Gyógyulást vagy halált? Egészséget vagy betegséget? Majd az idő meghozza... apropó, idő! Szombaton lesz találkozóm egy Dél-pesti sráccal. Nagyon rendesnek, aranyosnak és jóképűnek tűnik. Bízom benne, hogy minden rendben fog menni és ez egy továbblépés lehet számomra. Istenem, bárcsak szólnál!
De! Lassan megindul a rádió, tök jól érzem magam a munkahelyemen, van új gépem, szombaton randizom - kezd egy kicsit nagyon sok lenni a jóból, nemde? Vallom azt, hogy a jó és a rossz egyensúlyban van egymással. Így, ha ezek mind bekövetkeznek (plusz össze is jövök azzal a sráccal), akkor valami olyan szintű rosszra kell felkészülnöm, hogy még elképzelni sem tudom. Talán ezeket kapom a denveri út helyett? Nem tudom, hogy melyik lenne jobb: másfél hónap Denverben vagy mindezek együtt. Istenem, bárcsak szólnál!
Kezdem magam furán érezni. Mintha nem abban a világban élnék, amiben korábban. Olyan dolgok történnek meg velem, amelyek korábban nem. Utálom a változást, talán ezért is olyan feltűnő. Új játékokkal játszom, új zenéket hallgatok, új emberekkel beszélgetek (a régiek közül egyre kevesebben állnak velem szóba), új embereket ismerek meg. Kell nekem ez a változás? Ha igen, miért? Istenem, bárcsak szólnál!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése