InterRail 1

Rendkívül hosszas tervezés és álmodozás után végre megvehettem életem első InterRail-bérletét. A bérlet, amellyel 5 in 10 napon belül tudok szinte korlátlanul vonatozgatni Európában. Sajnos a munkaidő-beosztásom miatt nem tudtam kihasználni mind az öt napot, de ennek ellenére mégis sikerült teljesíteni az álmomat: eljutni Essenbe.

1. nap

A tervezetthez képest egy órával később indultam el. Kelenföldön szerettem volna helyfoglalást a railjetre, mire a pénztáros közölte, hogy mivel van IR-bérletem és belföldi jegyem, ezért a határnál át kell szállnom, mert a kettőt nem lehet keverni. Ennek ellenére sem az osztrák, sem pedig a magyar jegyvizsgáló nem törődött ezzel, így probléma nélkül jutottam el Bécsbe. 40 percem volt átszállni. Hogy őszinte legyek, enyhén szólva többet vártam az ICE-től. Oké, hogy 300-zal megy, modern, meg minden - de egy picit több jó lett volna. T7-es szériájú szerelvény volt. Nagyon hiányoltam az infomonitorokat: csak kettő volt, minden kocsi végén. Az ülések kényelmesek, dönthetőek. Nürnbergig az út a késés miatt több mint 4 és fél óra volt. Nürnberg sokak számára legfeljebb csak a Forma 1-ből ismerős, pedig egy nagyon szép város. A belvárost egy több száz éves fal veszi körben, és a kis utcákon sétálva az ember úgy érzi magát, mintha egyik lába a múltban, a másik pedig a jelenben lenne; mindehhez hozzájárul még a harangjáték, fuvola- és harmonikaszó is. A belvárosa nagyon szép. Gondoltam, kinézek a reptérre, hamár van közvetlen metróvonal a belvárosból. Itt aztán egy kisebb csoda ért: a metró ugyanis teljesen automata. Nincs vezető, de még vezetőállás se. Modern, tiszta és csendes. A reptér pedig egy tipikus helyi repülőtér, semmi extrával. Megvettem a kihagyhatatlan magazinomat, aztán visszamentem a Főpályaudvarra. Pont indult egy vonat Münchenbe, ahol kapva az alkalmon elmentem Starnbergbe. 'Mire kiértem, olyan fáradt lettem, hogy eldöntöttem: noha van jegyem az éjszakai vonatra Essenbe, ennek ellenére Münchenben alszom. A Főpályaudvartól nem messze találtam egy kisebb panziót: Hotel Modern. 50€ volt a szoba, amiben nem volt WC, TV, az ágy kicsi volt és a zuhanyzóban a melegvíz nyomása egyenlő volt a nullával. Nagyon nem érte meg, de legalább egy picit szundíthattam.

2. nap

Fél nyolc után nem sokkal keltem. Gyorsan kijelentkeztem, majd a Főpályaudvarra kiérve láttam, hogy pár perc múlva indul egy ICE Essenbe. Gyorsan felpattantam rá. A vonatról láthattam Würzburgot, Aschaffenburgot, Frankfurt felhőkarcolóit, Köln médiaközpontjait és Düsseldorf belvárosát. Itt újabb csalódás ért az ICE-vel kapcsolatban: a bisztrókocsiban csak előrecsomagolt, vegaszendvicset szolgálnak fel (a szendvicsek közül) potom 3,90€ áron. A frankfurti repülőteret nem láthattam, mert a pályaudvar hermetikusan volt lezárva. Frankfurt és Köln között aztán megtapasztalhattam a száguldást: 300 km/h sebességgel süvítettünk. Essenbe érve kétszer is sikerült eltévednem hála a sok ezer éves térképemnek köszönhetően, de legalább egy látványosságot sikerült meglátogatnom: a Zollvereint, ami mint kiderült, része a világörökségnek. Hatalmas területen terül el, óriási létesítmény. Ezt követően RegionalExpress vonattal lementem Kölnbe, ahol meg szerettem volna nézni a Dómot, de a vonat késett 25 percet, így már csak arra lett volna időm, hogy átszálljak a müncheni ICE-re. Igen ám, de az meg 60 percet késett, mondván Signalstörung. A Dómot ennek ellenére sem sikerült megnéznem. Amúgy nagyon tetszett az NRW-régióban, hogy legalább minden nagyvárosban van egy mecset. Aztán később kiderült, hogy a késett ICE számomra új vonalon megy: Mannheim - Stuttgart - Ulm. Mannheim egy csodálatos kikötőváros, Stuttgartból, Ulmból és Augsburgból pedig semmit sem láttam. 20 percem volt elérni az EN-t 'pest felé, de végül sikerült.

Összességében kalandos volt és élvezetes, csak nagyon rövid. Legközelebb hosszabb időre megyek, és minden létező zugot fel fogok fedezni. Nagyon ajánlom mindenkinek a fenti helyszínek bejárását!


Nagyobb térképre váltás