8/14/2015

Menekülj!

Fura dolog ez a menekült illetve bevándorlás mizéria. Mindkét oldaltól hallani pro és kontra érveket, az átlagember pedig úgy alkot véleményt a kérdéssel kapcsolatban, hogy életében nem találkozott még menekülttel, így az ő véleménye megegyezik azzal, amit a legjobban próbáltak belésúlykolni. Azt szokták mondani, hogy minden ember két dologhoz ért: a politikához és a focihoz; bár úgy tűnik, ezt a migrációval ki kell bővíteni. Szóval van pár millió ember, akik ide jöttek Afrikából illetve Keletről több ok miatt: egyesek háborúk elől menekülnek, mások pedig csak szimplán jobb életet szeretnének. Na akkor elmélkedjünk!

A média a menekült és bevándorló szavakat - a tőle elvárható módon - annyira összemosta, hogy az átlagember számára mindkettő ugyanazt jelenti, holott a különbség ég és föld. Menekült az az ember, aki valamilyen üldöztetés (háború, megkülönböztetés, éhínség, stb.) elől szó szerint menekül, azaz azért kel útra, hogy egyáltalán esélye legyen az életre. Bevándorló az az ember, aki azért érkezik más országba, hogy részesüljön az ott lévő jobb életkörülményekből.

A legtöbb menekült Maliból, Szíriából, Líbiából, Szíriából, Afganisztánból és Pakisztánból érkezik. Ezek - az utolsót leszámítva - igen erősen háború sújtotta országok. Hol az Iszlám Állam ellen folynak a harcok, hol a politika nem képes normális rendet teremteni, hol pedig a katonai diktatúra egész egyszerűen kivégzi az embereket. Ők azért mennek több ezer kilométert, hogy egyáltalán esélyük legyen megélni a holnapot. Ők azok, akiket be kell fogadnunk. Nem azért jönnek ide, hogy többet kereshessenek, vagy hogy jobb állásaik legyenek: hanem hogy esélyük legyen az életre. Óriási a különbség!

Bevándorló... mielőtt bármit is írnék, ne felejtsük el, hogy ~2 millió honfitársunk hasonló címet visel más országokban. Ha őket onnan kidobnák, mindenki fel lenne háborodva, de mi nyugodtan kidobhatjuk a bevándorlókat, nem? Magyarországon kongnak a vészharangok, ugyanis a legtöbb szakképesítést igénylő szakmában emberhiány van, akárcsak az egészségügyben. Minden magyar tanulni akar vagy 0 tudással elmenni külföldre, de a munkát azonban el kéne valakinek végezni. Példa: oké, küldjük haza a bevándorlókat. Az egészségügyi ügyeleti rendszer már össze is omlott, mivel az ügyeletekben túlnyomó részt külföldi orvosok és ápolók dolgoznak. (...) A probléma persze a médiánál kezdődik - hol máshol? -. Mindenhol azt látni ugyanis, hogy a menekültek verekednek, félelemben tartják az embereket, lopnak, rabolnak, stb. Nagy részük nem ilyen. Vannak köztük azonban ilyenek is, tény, de ezeket ki kell szűrni, a maradékot pedig fel kell mérni, és ha hiányszakmában akarnak elhelyezkedni, akkor igenis engedélyezni kell a maradásukat!

Szent István is megmondta már több mint ezer éve, hogy az egynyelvű ország esendő. Természetesen ezt a viktatúrában az emberek másként értelmezik, hiszen a gyűlöletpropaganda, amit nem mellesleg a mi adóforintjainkból fizetnek, tökéletesen működik, mivel egyre jobban megszaporodnak a migránsok elleni támadások. A közkép egyre negatívabb lesz, a magyar ember pedig anno híres volt vendégszeretetéről - most híres arról, hogy kerítést épít és nulla értelmi szinttel rendelkezők irányítják az országot, akik kedvükre költik el az adóforintokat, miközben az oktatás és az egészségügy a csőd szélén áll, és az ország lakosságának legalább harmada mélyszegénységben él. Azért, mert egy elmebeteg és csapata irányítja az országot, még ne felejtsünk el embernek lenni - és 2018-ban jó helyre tenni az X-et...

(...)

Brüsszelben megállapodtak, hogy valahogy' kezelni kell a helyzetet. Megoldás: vonjuk be a NATO-t, teremtsünk rendet a fent említett országokban és minden rendben lesz. Ja, hogy az USA nem engedi? Akkor nem inkább az USA ellen kelleni összefogni? Ja, hogy azzal sok milliárdos csődbe menne? Na kérem, ezért tartunk ott, ahol: mert az egész rohadt világot a kapitalizmus és az amerikaiak uralják. Bárcsak eljönne egyszer a világméretű kommunizmus kora, ahol minden ember egyenlő lenne, és nem lenne többé se gazdag, se szegény; ahol a milliárdosok közmunkát végeznének, a politikusokkal együtt; ahol nem az számítana, kinek-mennyi pénze van, hanem hogy ki-mit tud...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése