Január 30.

A papság gondolatában volt egy dolog, amit soha sem értettem: miért kell cölebsz életmódot élni? Persze az Egyháznak megvannak a maga válaszai, ám földi választ nem igen találtam. Eddig. A cölebsz életmód egyetlen és legnagyobb előnye a magány. Helyesbítve a kötelező magány, tehát esély sincs olyan dolog kialakulására, mint pl. szerelem és társai. Magamat mindig is amolyan magányos farkasnak tartottam, még annak ellenére is, hogy amióta tudom, mi az a szerelem, mindigis arra vágytam. Félreértés ne essék, nem azért akarok pap lenni, hogy elmeneküljek a szerelem elől; csupán papként egész egyszerűen nem lenne erőforrásom olyan dolgokra, mint a szerelem. Az Isten és a közösség minden időmet elvenné, amit igen erősen tudnék támogatni. Átkozom azt a napot, amikor megismertem a szerelmet. Áldom azt a napot, amikor Isten meghívott magához. Csupán az a probléma, hogy mindezeknek nem tudok eleget tenni. Most is a szerelem kísértésében élek, miközben a hétköznapok lehetetlenné teszik azt, hogy akárcsak egy lépést is tegyek a papság felé. Dolgozom naphosszat, a Katolikus Egyház nem fogad el, az Anglikánra pedig a munkám és egyéb ok miatt nincs se időm, se pénzem. Pedig ha összejönne... új életmód, új világ! Istenem, segíts benne!

Mindig is úgy tekintettem a halálra, mint a semmire. Elvégre az ember halálakor nem hal meg, hiszen a túlvilágon tovább él, csupán eltávozik egy olyan helyre, ahol anyagilag nem lehet velünk. Előbb-utóbb találkozni fogunk az elhunyttal, tehát a gyász eképpen értelmetlen. Ám mint mindannyiszor, az élet e téren is megváltoztatta a gondolkodásomat. Elhunyt fogadott anyám, Reményi Zsuzsa. A magyar kereskedelmi média világában igencsak ismert és elismert személyiség volt. Egykoron anyámként tekintettem rá, aztán a munkahely váltás miatt elkerültünk egymástól. Ennek ellenére mindazon gondolatokért és törődésért, amelyet nekem adott, fogadott anyámként tekintek rá. Anyu, nyugodj békében, Jézus Krisztus Szent Szívében! Istennek minden szentjei, könyörögjetek érette!