Már napok óta az AWZ-t nézem a Youtube-on. Pontosabban a 230. résszel kezdődően, és most tartok a 450. rész környékén, de még közel 450 rész van hátra, hogy behozzam a több éves lemaradást. Ráadásul mindezt éjszaka csinálom, mert valahogy' sikerült átállnom bagoly üzemmódra. Scheiße!
19 vagyok, lassan felnőtt. Ebből következőleg már éretten kéne gondolkodnom: ennek ellenére arról álmodom, hogy én egy amolyan AWZ-s világban szeretnék élni - he, tudom, baromság, mert ilyen nincs, de annyira jól el tudják csábítani az embert az ilyen műsorok. S úgy gondolom, megtaláltam a példaképeimet: Deniz és Roman. Mindkettőtől van mit tanulnom. No meg mindkettő rohadtul jól néz ki, de ez már más téma. :)
Amikor őket együtt látom, annyira elfog az irígység. (Hamarosan) Együtt vannak, boldogok. Vannak barátaik, akik szeretik őket. Ezzel szemben itt vagyok én: nincs senkim, nincs egyetlen barátom sem, jóformán már nincs anyám se, munkám se, pénzem se. De lehet, hogy pont ezért nézem ilyen... ilyen önfeledten a sorozatot? Mert ez némi megnyuvást nyújt, s úgy érzem magam, mintha álomvilágban lennék? Meglehet... mindenesetre ezt én nem tudom.
Basszus itt vagyok 19 évesen, s szó szerint nem tudok mit kezdeni magammal... bár ez addig nem olyan nagy probléma, amíg vannak még nem látott AWZ részek. De egyszer azok is elfogynak, s akkor...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése